33.Vallomás

 Csak hogy egyenlítsek:) Jó olvasást!:);)xx

Csak ültem abban a nappaliban s magamban a ház tervezőit szidtam, hogy miért nem tettek egy rohadék ablakot abba az irányba. A lábamat már az ideg rángatta. Egyszerűen nem bírtam tovább. Ekkor hallottam az ajtón a kopogó hangot. Felpattantam s az ajtóhoz rohantam. 
Ash lépett be rajta az orrát fogva. A nappaliba vezettem s a kanapéra ültünk. Lara egy vizes kendőt nyomott Ashton kezébe ő pedig az orrához tette.

-Ash, mi történt?-kérdeztem kétségbeesetten
-Igazából ez semmiség.. ő sokkal többet kapott hidd el.-ült ki egy kisebb mosoly az arcára 
(hogy lehet ilyen jó ember?)-Elmondtam neki a felvételes dolgot..
-É-és mit mondott?
-Megijedt. Elég rendesen. Nem fog többet zaklatni.
-Ash én nem tudom hogy hogyan tudnám ezt neked megköszönni. Annyi mindent tettél értem.
-Nem kell megköszönnöd. Természetes dolog, hogy segítek egy barátomnak.-mondta s elvette a rongyot az orra elől
-Köszönöm Ash.. mindent.-öleltem meg
-Most pedig menjünk. Mondj el mindent Luke.nak. Ahogy ismerem, mély depressziójában egész nap a pingvines párnáját szorongatva fekszik az ágyában. 
-Rendben.-sóhajtottam

 Bármennyire is féltem Luke reakciójától, meg kellett tennem. Félve ültem be a járműbe s ugyanolyan rettegéssel léptem be a házba. Amint az úgynevezett "közös" szobába értem két furcsa tekintet fogadott. Elhagytam őket s még hallva a túl hangos suttogásokat értem Luke szobája elé. 
Csend uralkodott az egész lakáson. Nem foglalkoztam vele hogy az 1D-s srácok hol vannak, 
csak is azzal, hogy hogy fogok Luke szemébe nézni azok után, hogy azt mondtam neki, hogy nem 
szeretem.. ami egyáltalán nem igaz.
Remegő kezem lassan érintette meg a hideg kilincset. Nem kopogtam. 
Az ajtó nyikorogva nyílt ki s megláttam őt. Ash nagyon jól ismerheti barátját hiszen 
tényleg azt csinálta amit ő mondott. 
Ő nem figyelt az ajtóra, még csak hátra sem pillantott.

Nehezemre esett szavakat formálni, de valahogyan sikerült..

-Luke.-szólítottam nevén

Láttam rajta a dermedtséget s egyben a meglepettséget. Felállt a helyéről. Érdekes módon nem érdekelte, hogy hogyan áll a haja. Csak bámult engem semleges arccal. Szemeit t néztem amik a könnytől csillogtak. 
Nagyon fájt őt így látnom, hiszen szeretem s ez nem múlik el egyik napról a másikra sőt erősödik. 
Közelebb mentem hozzá. Egy méterre állhattam tőle. Szavak nem jöttek a torkomra, így hát ő törte meg a csendet.

-Miért vagy itt?-komor arca szomorúságot sugárzott
-El kell, hogy mondjak valamit...
-Hallgatlak.-ült le az ágyra
-Hülye voltam... kezdtem bele

Elmondtam neki mindent amiről eddig halvány lila gőze sem volt. Elárultam neki, Cole-ról mindent. Azt, hogy mit akart velem csinálni azon a bizonyos vacsorán. Azt, hogy hogyan segített Ash. Egyszóval: Mindent.
Arcát figyelve közben, a meglepettséget, s amikor Cole-ról meséltem, a féltést véltem felfedezni.
Sztorim végére érve csak sóhajtottam egyet s felemelkedtem az ágyról. 
-Remélem egyszer majd megbocsájtasz..-mondtam, majd kisétáltam az ajtón