Sziasztok!
Ashton Irwin vagyok. Immáron 23 éves fejjel egy nagyobb kávézóban dolgozom. Emlékeztek még Calum-ra? Egy igen menő szórakozóhely pultosa lett. Mikey. Nos kifejezetten örülnénk neki ha találna végre valami munkát s nem nekem és Cal-nak kéne ellátni. De nem hagyhatjuk cserben hiszen a haverunk.
És a lényeg. Luke Hemmings. Csaknem négy éve a szobájában gubbaszt, pizzát zabál, szakállat növesztett és tévét bámul. Dehogy.. csak vicc volt. Egy nagyon rossz vicc ami akár igaz is lehetne. Talán majdnem az is.
Egész nap a szobában ül és újabban rajzolgatni kezdett. És a legmeglepőbb hogy egész jól is megy neki.
Csak egy valamit rajzol.. szerintem ti is tudjátok mi az a valami vagy éppen valaki.
Egy szőke hajú, kék szemű, immár a múltban hagyott lányt akit már négy teljes éve nem látott.
Azóta ilyen. Nem nagyon lehet vele beszélni. Én vagyok az egyetlen akivel valamicskét még kommunikál.
Reménytelenül próbál rátalálni Liz-re akármelyik közösségi portálon, de hiába. Csak hogy megnyugtassam néha besegítek neki, de sosem jár sikerrel.
Kérdezitek.: Mi van a bandával? Nos feloszlott. Luke miatt. De nem hibáztatjuk őt érte, sem Lizt.
Régebben úgy tűnt hogy az ő szerelmük legyőzhetetlen, de amikor Liz anyja elment, akkor Liz régi személyisége vele együtt távozott.
De ugorjunk egy kicsit előre.
A minap ugyanis történt valami. Lara kétségbeesetten rontott be a házunkba. Mivel csak én voltam otthon én beszéltem vele.
-Ash, tudom hol van Liz.-mondta suttogva hogy Luke ne hallja meg
-Mi? Honnan vagy mikor?
-Felhívott. Nem akarta elmondani, de kiszedtem belőle. Azt mondtam nem mondom el... de tudom hogy Luke-nak szüksége van rá...
-Köszönöm Lara.-öleltem át
-Londonba költözött.-mondta miután elengedtem-Itt a címe.-adott át egy kis papírt
-Nem is tudom hogy köszönjük meg Lara.-öleltem át újra
-De nekem most mennem kell. Sok sikert, remélem megtaláljátok.-egy félénk puszit nyomott az arcomra, majd elment
Luke szobája felé rohantam s lihegve rontottam be.
-Mi van Ash?-kérdezte unottan
Eresztettem egy fél mosolyt, majd megszólaltam.
-Tudom hogy hol van Liz.-böktem ki mosolyogva
Óriási szemekkel nézett rám, majd a kis papírra a kezemben volt. Szemöldökét felhúzta s egy óriási mosoly keretében állt fel az ágyáról.
-Ugye jól hallottam?-mosolygott
-Nagyon jól hallottad.-böktem meg a vállát játékosan
-De hát hogyan?-kerekedett ki a szeme
-Egy aranyos kismadár csiripelte.-mosolyogtam rá
-Lara.-nevette el magát
-Szóval, valamit tudnod kell. Londonban lakik.
-Elmegyek.-vágta rá
-Menjek veled?-kérdeztem
-Ezt egyedül kell elintéznem, de kösz Ash.-ölelt meg mosolyogva
-Rendben. Itt a címe.-nyújtottam át a papírt
-Köszönöm.-mondta miközben előkapta a sporttáskáját a szekrényéből
Luke Hemmings
Reményekkel telve pakoltam a cuccaimat a táskába majd a gépemhez ültem.
Megnéztem a következő Londoni járatot ami két és fél óra múlva indult. Izgatottam nyomtattam ki a jegyeimet aztán fél óra alatt gyorsan elkészültem ami annyit jelentett hogy beálltam a zuhany alá, kimostam a fogam, majd kicsit megfésülködtem, aztán felhúztam a fekete Vans cipőmet.
Beültem Ash mellé az autóba aki nagylelkűen felajánlotta hogy elvisz s elindultunk. Mindössze 10 percet kellett utazni. A bejárat előtti parkolóban állt meg barátom s sok sikert kívánva búcsúzott el tőlem.
Vettem egy nagy levegőt s beléptem a nyüzsögő emberek közé. Gyors léptekkel siettem az egyetlen táskámat leadni majd az ellenőrző kapu felé sétáltam.
Hál' Istennek sikeresen túljutottam ezeken is s amint megkezdődött a beszállás elsőként szálltam fel az óriási járműre.
Elfoglaltam a helyem s idegesen vártam a felszállást ami hamarosan el is jött.
Tudtam, hogy csak másnapra fogok odaérni mert London rettentő messze van Sydney-től.
Egy igen unalmas 20 órán voltam túl mikor Anglia fővárosában landolt a repülőgép.
Késő este volt ezért a taxit egy szállodába kértem.
Bejelentkeztem s elfoglaltam a szobámat. Bedőltem az ágyba s egyből elnyomott az álom.
Másnap reggel kilenc órakor keltem ki az ágyból. Elvégeztem reggeli teendőimet s nagy nehezen vettem rá magam arra, hogy végre megkeressem azt a bizonyos házat.
A legelső piros buszra ültem rá amivel egészen a végállomásig utaztam.
Fogalmam sem volt merre menjek ezért a mellettem éppen elhaladó két lánytól kérdeztem meg.
-Elnézést nem tudjátok hol van ez az utca?-mutattam feléjük a papírost.
-De. Azon a sarkon fordulj le jobbra, majd ott lesz egy kereszteződés aztán ott balra és máris ott vagy.-mosolygott rám a szőke hajú
-Köszönöm.-mosolyogtam rá
-Várj...-szólalt meg a vörös hajú lány-Te nem.. Luke Hemmings vagy?-kérdezte mosolyogva
Időm sem volt arra hogy megszólaljak.
-De ő az.-vágta rá a szőke
-Csinálhatunk veled egy képet?-kérdezték szinte egyszerre
-Persze.-mosolyodtam el
Nagyon jól esett, hogy négy év elteltével is így felismernek ráadásul Londonban.
Megcsináltuk a képeket majd aranyosan köszöntek el s továbbmentek.
Elindultam arra amerre a szőke lány mondta. Körülbelül 10 percig sétálhattam amikor odaértem a táblához ami egyértelműen bizonyította hogy jó helyen járok.
Lábaim remegni kezdtem mikor a megfelelő házszámhoz értem. Kertes házban lakott ami nagyon tetszett nekem. Gyönyörű világoskék színűre festett angol típusú ház, előtte fekete kerítéssel.
Remegő kézzel nyúltam a kapu kilincséhez s benyitottam. Az ajtó felé lépkedtem.
Rávettem magam a kopogásra s egy nagyot nyeltem. Édes hangja ütötte meg a fülemet. "-Pillanat!"
Erre el kellett mosolyodnom. Lehajtott fejjel bámultam magam elé. Újból előtörtek azok a gyönyörű emlékek, mikor puha ajkait az enyémre tapasztotta, mikor megölelt s magamba szívhattam csodás illatát.
Gondolatomat kulcs zörgése szakította félbe. Szívem kihagyott egy ütemet mikor az előbb említett tárgy lenyomódott. Lassacskán nyílt ki a fehér ajtó s a mosolygó Liz-t láttam meg.
Eleinte a földet nézte s mikor meglátta az arcomat elfehéredett. Kiejtette kezéből az eddig hűségesen szorongatott telefont aminek semmi baja nem lett hála a puha szőnyegnek.
Mosolya lehervadt s csak maga elé bámult. Vagyis engem. Annyira gyönyörű volt. Semmit nem változott. Csak annyiban hogy sokkal érettebbek és nőiesebbek lettek vonásai.
-L..luke..-szemeiben könnyek gyülekeztek
-Kérlek ne sírj.-töröltem le könnycseppét
Nem szólt semmit csak közelebb lépett s magához húzott. Szorított. Olyan erősen amennyire csak tudott.
Éreztem szeretetét. Hallottam ahogyan előtör belőle a zokogás.
-Kérlek Liz.. ne sírj.-ölelt még mindog
-Sajnálom.-engedett el
Kilépett a házból s becsukta maga mögött az ajtót. Meglepett hogy nem hívott be.
-Lara volt igaz?-kérdezte komor arccal
-Igen.-vele ellentétben mosolyogtam
Újra láthattam őt. Ez csak arra kényszerített hogy mosolyogjak. Legszívesebben addig ölelném őt amíg csak tudom, de nem lehetett.
-Gyere velem.-ragadta meg a kezemet
Húzott maga után. Nem tudtam hogy hová megyünk. Csak futottunk.
Egyszer csak egy parton találtam magam. Körülnéztem. Teljesen más volt mint az Ausztrál tenger.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem tőle
Nem válaszolt csak elindult s leült a hideg homokba. Mellé sétáltam s leültem.
Őt néztem, de Liz csak a tengert bámulta. Egyszer csak felém kapta tekintetét.
Kék szemeiben láttam a kitörésért küzdő cseppeket.
-Istenem.-suttogta
Szája gyors tempóban az enyém fel közelített. Nem számítottam erre a lépésére.
Ajkát az enyémnek tapasztotta s hevesen csókolt.
Olyan volt mint aki évek óta csak erre vár. Nem ellenkeztem. Hisz miért tetem volna? Szeretem őt..
Eltávolodott tőlem.
-Szeretsz még?-kérdezte könnyes szemekkel
-Igen.-válaszoltam
-Csak ennyit akartam tudni.-mondta s felállt
Ugyan ezt tettem.
-Sajnálom Luke....-mondta s szeme nem bírta tovább kiengedte a kósza cseppeket
-Mit?-néztem rá kerek szemekkel
-Nem lehetünk együtt.-nézett szemeimbe
-Mi? Miért nem?-néztem rá értetlenül
-Én... én egy hónap múlva férjhez megyek.-bökte ki miközben a földet bámulta
Arcom lefehéredett. Tekintetemet erősen szemeibe meresztettem. Nem akartam elhinni.
Kicsi csendben maradtam, majd pár perc után halkan szóltam hozzá.
-Boldog vagy vele?-kérdeztem
-Igen.-mondta félénken bár határozottan
-Szereted?-tettem fel egy újabb kérdést
-Szeretem őt Luke..-csordult ki egy újabb könnycsepp a szeméből-Sajnálom..-mondta s újra erősödni kezdett zokogása
Közelebb mentem hozzá s magamhoz szorítottam.
Öleltem őt. Annyira amennyire csak lehetett. Mit hittem? Hogy idejövök és egyből a nyakamba ugrik? Szép álom lett volna. Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Hogy találkoztam vele, az életem különleges lett. Ő olyan pillanatokat tudott nekem adni amiket senki más.
Csak álltam előtte és néztem. Arra gondoltam,mit vesztettem,hogy Ő nem az enyém.
Liz már másé.. örökké. El kellett fogadnom. Szereti őt s ez mindennél fontosabb. Boldog s nekem az hogy ő élvezi az életet mindennél többet ér. Tudom, hogy nem szomorú s, hogy éli az életét ettől én is boldog leszek.
Mert ha szeretsz valakit.. engedd el és ha boldog, te is az leszel..