Chapter 48./HappyEnd/

Sziasztok. Hát itt van :)
Megírtam nektek a boldog befejezést is. Nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket!
Mivel a legtöbb szavazat Ash-re jött így ő lesz a következő történetem főszereplője!:)
Remélem, hogy azt is legalább ennyire fogjátok majd szeretni! Hamarosan hozom a linkjét addig is jó olvasást és köszönök mindent!:)<3 xx



...

 

Kedves Luke!

Mikor ezt a levelet olvasod,én már Londonban leszek. Nem akarom, hogy az én problémáim miatt veszítsd el a rajongóidat és azt sem, hogy ez a banda kárára menjen. Hidd el, hogy nagyon szeretlek. Kérlek, hogy ne keress, ne gyere utánam. Bárcsak máshogy alakult volna ez az egész..

xxLiz

A ceruzát az asztalra tettem s könnybe lábadt szemmel meredtem az írományomra. Tényleg ezt akarom?

Nem.. nem akarom, de ha szeretem őt el kell engednem. Nélkülem sokkal könnyebb lesz neki.

Bőröndöm fogantyújába kapaszkodva húztam fel a fekete Vans cipőmet. Egy utolsó pillantást vetettem szülőházamra s csöndesen zártam be magam mögött az ajtót. 

A kapunkhoz érve megtorpantam. A távolban egy ismerős alakot véltem felfedezni. Szőke haját fújta a hűvös chicago-i szél. Tekintete rajtam akadt meg s eszeveszettül rohant felém. Szám akaratomon kívül is egy kisebb mosolyra húzódott.

-Lara..-szorítottam magamhoz-Hogy kerülsz ide?-engedtük el egymást

-Amint megtudtam, hogy mi történt úgy éreztem, itt kell lennem melletted.-felelte

-Köszönöm..-eresztettem egy fájdalmas mosolyt

-De, mi ez a bőrönd?-nézett rám értetlenül

-Elmegyek.-mondtam letörten

-Mégis hova?-kerekedett ki a szeme

-Londonba.-mondtam kicsit halkabban

-És Luke?

-Jobb lesz neki nélkülem. Én mindenkinek csak a problémát jelentem.. inkább felszívódom.-néztem a szemeibe

-Liz. Luke szeret téged és a többi srác is, én is... nem teheted ezt velünk.-kérlelt

-Lara sajnálom, de én már döntöttem.-mondtam határozottan

-Kérlek Liz, gondold át még egyszer.-mondta reménykedve

-....Odaadnád ezt Luke-nak?-nyújtottam át a levelemet kis habozás után

-Igen.-vette át a papírt-Sajnálom Liz. Nagyon fogsz hiányozni.-ölelt át

-Te is nekem Lara.

Egy utolsó ölelés után gyalog indultam a reptér irányába, mivel a taximra hiába vártam.

Szerencsére csak 15 percre van. Még volt annyi időm.

Mikor megláttam a reptér bejáratát, kicsit gyorsítottam a tempón s beléptem a nyüzsgő emberek közé.

Fél óra. Ennyit kellett várnom a csomagok leadásához. Addig egy üres székre ültem s a twitter-t böngésztem. 

Hamar eltelt az a kis idő s a székemből felállva indultam az első kapuhoz.

Luke Hemmings

A szobában ülve sok mindenen átfutottak gondolataim. Visszaemlékeztem az első találkozásra, amikor Ash bemutatta nekem.. vagyis nekünk Liz-t. Mikor megláttam, egyszerűen elfelejtettem levegőt venni. A mosolya már akkor is észveszejtő volt. Bár újraélhetném ezeket a pillanatokat..

 Elővettem a telefonom s a régi képeket kezdtem nézegetni, amik a liftben készültek. Ekkor akadtam rá a kedvencemre, amikor Liz a karjaim között aludt el. Fájdalmas volt újra átélni ezeket a pillanatokat.

Még is valamiféle boldogság öntötte el a szívem.. 

Bár ott lehetnék mellette és foghatnám a kezeit. Nehéz lehet ez neki..

Gondolatmenetemet kopogás szakította félbe. Talán ő az?-futott át az agyamon

Nyeltem egyet s elindultam az ajtó felé. Kezeimet a kilincsre tettem, majd lenyomtam az 

előbb említett tárgyat.

-Szia Luke!-mosolygott Lara, bár láttam rajta, hogy nem túl őszinte az öröme

-Szia.-öleltem át, bár egy kicsit csalódott voltam

-Ezt Liz küldte..-nyújtott át egy borítékot

Szemeimmel fürkésztem pár másodpercig a fehér lapot, de végül elvettem.

Nem jutott eszembe, hogy bemenjek vagy hogy behívjam Lara-t csak az járt a fejemben,

 hogy mit is rejthet ez a boríték. Gyorsan felszakítottam a tetejét, majd kivettem belőle egy 

világos rózsaszín, kisebb méretű papírt. Olvasni kezdtem...

Mintha mellkason döftek volna.. Londonba ment. Semmit nem tehetek. Miért ilyen kegyetlen az élet? Miközben én azt várom, hogy hirtelen betoppanjon és bocsánatot kérjen majd átöleljen és ezután 

boldogan éljünk ő elmegy Londonba. 

Összehúzott szemöldökkel meredtem a papírra.. majd feleszméltem. Hátha utol érhetem. Pulcsimat lekaptam a fogasról s eszeveszettül rohantam lefelé a szállodai lépcsőn.

Az utcára érve egy taxit pillantottam meg az utca túloldalán. Az sem érdekelt, hogy akárki elüthet, csak átszaladtam az úton. Kaptam pár dühös megjegyzést ezek érdekeltek a legkevésbé.. oda kellett érnem.

 -A reptérre, de sürgősen!-mondtam 

-Egy lány?-mosolygott hátra a középkorú férfi

-Igen.-nevettem el magam

-Akkor húzzunk bele.-mondta s a gázra lépett

A megengedett sebességnél biztos, hogy gyorsabban mentünk. Kevesebb mint 10 perc alatt ott voltunk. Kiszálltam a járműből s futva indultam az önműködő ajtó felé.

Az emberek nyugodtak voltak, nem úgy mint én. Kerestem őt.. mindenhol, de mikor a táblára néztem megláttam. A londoni gép 5 perce szállt fel.

El sem tudom mondani hogy mik kavarogtak az agyamban akkor. Csalódás, szomorúság s talán egy csöppnyi düh. Talán soha nem látom többet? Kósza könnycsepp gördült le a futástól piros arcomon.

Visszamentem a taxihoz. Beszálltam az autóba s a sofőr együtt érző sóhajjal beindította a motort.

-Sajnálom.-mondta elkeseredetten

-Én is.-töröltem meg a szemeim

Akkor még a szálloda lépcsői is ellenem voltak. Mintha soha nem lenne vége az utamnak. A negyedik emelet. Láttam a táblát. -Végre-sóhajtottam

Fejemet lehajtva közelítettem a folyosó végét. A sarkon befordulva valami különöset vettem észre. 

A könnyektől nem láttam tisztán, de ki tudtam venni a fekete ember alakot. Tudtam, hogy Lara nem lehet, hiszen ő piros pólóban volt. 

szemeimet megtöröltem pulcsim ujjába s megláttam őt. Ott ült összeroskadva az ajtóm előtt, mellette a bőröndje.

Kicsit lefagytam. Azt sem tudtam mit csináljak. Ő nem vett engem észre, hiszen a folyosó másik végén gubbasztott.

Vettem egy nagy levegőt s elindultam. 

Meghallhatta a lépteim, mert fejét lassan felemelte.

Néztük egymást, miközben ő felállt én pedig elé érkeztem.

-Liz.-mondtam halkan

-Sajnálom.-suttogta

Könnybe lábadt szemeimmel bámultam őt.

-És mi van Londonnal?-néztem a szemibe

-Nélküled az sem lenne igazi.-felelte-Meg tudsz nekem bocsátani-kérdezte miközben a pulóvere ujját piszkálta

-Nézz rám!-mondtam halkan

Kék szemeit rám szegezte. 

-Kérlek.. ne hagyj el többé, mert azt már nem élném túl..

Megfogtam a kezét s magamhoz húztam. Ölelése olyan volt nekem, mint nyári zápor után a szikrázó napsütés.

-Szeretlek.-mondta a szembe nézve, szája mosolyra húzódott

-Én is szeretlek.

Ajkaink csókban forrtak össze.. újra és újra. Erre vágytam egész életemben, hogy megtaláljam azt akit őszintén szerethetek..

Liz Betsey

Emlékeztek még a történetem elejére? A tortámra? Na és a gyertyákra amiket elfújtam? Hát teljesült a kívánságom. Megkaptam ŐT!

Sziasztok!

Köszönök nektek mindent! Miattatok sikerült eljutnom idáig ha ti nem vagytok talán ez a blog sem fejeződik be. Talán egyszer belekezdek egy újabb ilyen blogba, de az még később lesz.:)

Az oldal.:

114 megjegyzéssel,
59 bejegyzéssel,
34 rendszeres olvasóval és
29848 oldalmegjelenítéssel zárta be kapuit.

Még egyszer nagyon nagyon szépen köszönök mindent és remélem nem fogtok túlságosan nagyot csalódni az utolsó részben.:) Én ezt az elejétől fogva így terveztem:)

Sziasztok!:)

Chapter 47./Befejező rész/

Sziasztok!

Ashton Irwin vagyok. Immáron 23 éves fejjel egy nagyobb kávézóban dolgozom. Emlékeztek még Calum-ra? Egy igen menő szórakozóhely pultosa lett. Mikey. Nos kifejezetten örülnénk neki ha találna végre valami munkát s nem nekem és Cal-nak kéne ellátni. De nem hagyhatjuk cserben hiszen a haverunk.
És a lényeg. Luke Hemmings. Csaknem négy éve a szobájában gubbaszt, pizzát zabál, szakállat növesztett és tévét bámul. Dehogy.. csak vicc volt. Egy nagyon rossz vicc ami akár igaz is lehetne. Talán majdnem az is.
Egész nap a szobában ül és újabban rajzolgatni kezdett. És a legmeglepőbb hogy egész jól is megy neki.
Csak egy valamit rajzol.. szerintem ti is tudjátok mi az a valami vagy éppen valaki.
Egy szőke hajú, kék szemű, immár a múltban hagyott lányt akit már négy teljes éve nem látott.
Azóta ilyen. Nem nagyon lehet vele beszélni. Én vagyok az egyetlen akivel valamicskét még kommunikál.
Reménytelenül próbál rátalálni Liz-re akármelyik közösségi portálon, de hiába. Csak hogy megnyugtassam néha besegítek neki, de sosem jár sikerrel.
Kérdezitek.: Mi van a bandával? Nos feloszlott. Luke miatt. De nem hibáztatjuk őt érte, sem Lizt.
Régebben úgy tűnt hogy az ő szerelmük legyőzhetetlen, de amikor Liz anyja elment, akkor Liz régi személyisége vele együtt távozott.
De ugorjunk egy kicsit előre.
A minap ugyanis történt valami. Lara kétségbeesetten rontott be a házunkba. Mivel csak én voltam otthon én beszéltem vele.
-Ash, tudom hol van Liz.-mondta suttogva hogy Luke ne hallja meg
-Mi? Honnan vagy mikor?
-Felhívott. Nem akarta elmondani, de kiszedtem belőle. Azt mondtam nem mondom el... de tudom hogy Luke-nak szüksége van rá...
-Köszönöm Lara.-öleltem át
-Londonba költözött.-mondta miután elengedtem-Itt a címe.-adott át egy kis papírt
-Nem is tudom hogy köszönjük meg Lara.-öleltem át újra
-De nekem most mennem kell. Sok sikert, remélem megtaláljátok.-egy félénk puszit nyomott az arcomra, majd elment

Luke szobája felé rohantam s lihegve rontottam be.
-Mi van Ash?-kérdezte unottan
Eresztettem egy fél mosolyt, majd megszólaltam.
-Tudom hogy hol van Liz.-böktem ki mosolyogva
Óriási szemekkel nézett rám, majd a kis papírra a kezemben volt. Szemöldökét felhúzta s egy óriási mosoly keretében állt fel az ágyáról.
-Ugye jól hallottam?-mosolygott
-Nagyon jól hallottad.-böktem meg a vállát játékosan
-De hát hogyan?-kerekedett ki a szeme
-Egy aranyos kismadár csiripelte.-mosolyogtam rá
-Lara.-nevette el magát
-Szóval, valamit tudnod kell. Londonban lakik.
-Elmegyek.-vágta rá
-Menjek veled?-kérdeztem 
-Ezt egyedül kell elintéznem, de kösz Ash.-ölelt meg mosolyogva
-Rendben. Itt a címe.-nyújtottam át a papírt
-Köszönöm.-mondta miközben előkapta a sporttáskáját a szekrényéből

Luke Hemmings

Reményekkel telve pakoltam a cuccaimat a táskába majd a gépemhez ültem.

Megnéztem a következő Londoni járatot ami két és fél óra múlva indult. Izgatottam nyomtattam ki a jegyeimet aztán fél óra alatt gyorsan elkészültem ami annyit jelentett hogy beálltam a zuhany alá, kimostam a fogam, majd kicsit megfésülködtem, aztán felhúztam a fekete Vans cipőmet. 

Beültem Ash mellé az autóba aki nagylelkűen felajánlotta hogy elvisz s elindultunk. Mindössze 10 percet kellett utazni. A bejárat előtti parkolóban állt meg barátom s sok sikert kívánva búcsúzott el tőlem.

Vettem egy nagy levegőt s beléptem a nyüzsögő emberek közé. Gyors léptekkel siettem az egyetlen táskámat leadni majd az ellenőrző kapu felé sétáltam. 

Hál' Istennek sikeresen túljutottam ezeken is s amint megkezdődött a beszállás elsőként szálltam fel az óriási járműre.

Elfoglaltam a helyem s idegesen vártam a felszállást ami hamarosan el is jött.

Tudtam, hogy csak másnapra fogok odaérni mert London rettentő messze van Sydney-től.

Egy igen unalmas 20 órán voltam túl mikor Anglia fővárosában landolt a repülőgép.

Késő este volt ezért a taxit egy szállodába kértem.

Bejelentkeztem s elfoglaltam a szobámat. Bedőltem az ágyba s egyből elnyomott az álom.

Másnap reggel kilenc órakor keltem ki az ágyból. Elvégeztem reggeli teendőimet s nagy nehezen vettem rá magam arra, hogy végre megkeressem azt a bizonyos házat.

A legelső piros buszra ültem rá amivel egészen a végállomásig utaztam.

Fogalmam sem volt merre menjek ezért a mellettem éppen elhaladó két lánytól kérdeztem meg.

-Elnézést nem tudjátok hol van ez az utca?-mutattam feléjük a papírost.

-De. Azon a sarkon fordulj le jobbra, majd ott lesz egy kereszteződés aztán ott balra és máris ott vagy.-mosolygott rám a szőke hajú

-Köszönöm.-mosolyogtam rá

-Várj...-szólalt meg a vörös hajú lány-Te nem.. Luke Hemmings vagy?-kérdezte mosolyogva

Időm sem volt arra hogy megszólaljak.

-De ő az.-vágta rá a szőke

-Csinálhatunk veled egy képet?-kérdezték szinte egyszerre

-Persze.-mosolyodtam el

Nagyon jól esett, hogy négy év elteltével is így felismernek ráadásul Londonban.

Megcsináltuk a képeket majd aranyosan köszöntek el s továbbmentek. 

Elindultam arra amerre a szőke lány mondta. Körülbelül 10 percig sétálhattam amikor odaértem a táblához ami egyértelműen bizonyította hogy jó helyen járok.

Lábaim remegni kezdtem mikor a megfelelő házszámhoz értem. Kertes házban lakott ami nagyon tetszett nekem. Gyönyörű világoskék színűre festett angol típusú ház, előtte fekete kerítéssel.

Remegő kézzel nyúltam a kapu kilincséhez s benyitottam. Az ajtó felé lépkedtem. 

Rávettem magam a kopogásra s egy nagyot nyeltem. Édes hangja ütötte meg a fülemet. "-Pillanat!"

Erre el kellett mosolyodnom. Lehajtott fejjel bámultam magam elé. Újból előtörtek azok a gyönyörű emlékek, mikor puha ajkait az enyémre tapasztotta, mikor megölelt s magamba szívhattam csodás illatát.

Gondolatomat kulcs zörgése szakította félbe. Szívem kihagyott egy ütemet mikor az előbb említett tárgy lenyomódott. Lassacskán nyílt ki a fehér ajtó s a mosolygó Liz-t láttam meg. 

Eleinte a földet nézte s mikor meglátta az arcomat elfehéredett. Kiejtette kezéből az eddig hűségesen szorongatott telefont aminek semmi baja nem lett hála a puha szőnyegnek. 

Mosolya lehervadt s csak maga elé bámult. Vagyis engem. Annyira gyönyörű volt. Semmit nem változott. Csak annyiban hogy sokkal érettebbek és nőiesebbek lettek vonásai.

-L..luke..-szemeiben könnyek gyülekeztek

-Kérlek ne sírj.-töröltem le könnycseppét

Nem szólt semmit csak közelebb lépett s magához húzott. Szorított. Olyan erősen amennyire csak tudott.

Éreztem szeretetét. Hallottam ahogyan előtör belőle a zokogás.

-Kérlek Liz.. ne sírj.-ölelt még mindog

-Sajnálom.-engedett el

Kilépett a házból s becsukta maga mögött az ajtót. Meglepett hogy nem hívott be.

-Lara volt igaz?-kérdezte komor arccal

-Igen.-vele ellentétben mosolyogtam

Újra láthattam őt. Ez csak arra kényszerített hogy mosolyogjak. Legszívesebben addig ölelném őt amíg csak tudom, de nem lehetett. 

-Gyere velem.-ragadta meg a kezemet

Húzott maga után. Nem tudtam hogy hová megyünk. Csak futottunk.

Egyszer csak egy parton találtam magam. Körülnéztem. Teljesen más volt mint az Ausztrál tenger.

-Miért hoztál ide?-kérdeztem tőle

Nem válaszolt csak elindult s leült a hideg homokba. Mellé sétáltam s leültem.

Őt néztem, de Liz csak a tengert bámulta. Egyszer csak felém kapta tekintetét.

Kék szemeiben láttam a kitörésért küzdő cseppeket.

-Istenem.-suttogta

Szája gyors tempóban az enyém fel közelített. Nem számítottam erre a lépésére.

Ajkát az enyémnek tapasztotta s hevesen csókolt.

Olyan volt mint aki évek óta csak erre vár. Nem ellenkeztem. Hisz miért tetem volna? Szeretem őt..

Eltávolodott tőlem.

-Szeretsz még?-kérdezte könnyes szemekkel

-Igen.-válaszoltam

-Csak ennyit akartam tudni.-mondta s felállt 

Ugyan ezt tettem.

-Sajnálom Luke....-mondta s szeme nem bírta tovább kiengedte a kósza cseppeket

-Mit?-néztem rá kerek szemekkel

-Nem lehetünk együtt.-nézett szemeimbe

-Mi? Miért nem?-néztem rá értetlenül

-Én... én egy hónap múlva férjhez megyek.-bökte ki miközben a földet bámulta

Arcom lefehéredett. Tekintetemet erősen szemeibe meresztettem. Nem akartam elhinni.

Kicsi csendben maradtam, majd pár perc után halkan szóltam hozzá.

-Boldog vagy vele?-kérdeztem 

-Igen.-mondta félénken bár határozottan

-Szereted?-tettem fel egy újabb kérdést

-Szeretem őt Luke..-csordult ki egy újabb könnycsepp a szeméből-Sajnálom..-mondta s újra erősödni kezdett zokogása

Közelebb mentem hozzá s magamhoz szorítottam.

Öleltem őt. Annyira amennyire csak lehetett. Mit hittem? Hogy idejövök és egyből a nyakamba ugrik? Szép álom lett volna. Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Hogy találkoztam vele, az életem különleges lett. Ő olyan pillanatokat tudott nekem adni amiket senki más.
Csak álltam előtte és néztem. Arra gondoltam,mit vesztettem,hogy Ő nem az enyém.

Liz már másé.. örökké. El kellett fogadnom. Szereti őt s ez mindennél fontosabb. Boldog s nekem az hogy ő élvezi az életet mindennél többet ér. Tudom, hogy nem szomorú s, hogy éli az életét ettől én is boldog leszek.

Mert ha szeretsz valakit.. engedd el és ha boldog, te is az leszel..

Chapter 46.

 Sziasztok! Egy nagyobb késés után meghoztam a következő fejezetet.. Azért lett ennyire rövid mert sajnos vasárnap hozom az utolsó részt.:( Remélem azért még érdeklődtök a történet iránt hiszen elég régen írtam újat. Ennek az oka, hogy sajnos nagyon kevés időm volt az utóbbi napokban. Nem akarok túl sokat beszélni so jó olvasást! Remélem tetszik.:)

 Luke Hemmings

Már egy ideje, csak az utcán mászkáló embereket figyelem.. szerelmesek, szegények, gazdagok, plázacicák, hajléktalanok... minden embertípus megfordult, de ő még mindig nem hívott. 

Észre sem vettem, de már éppen tárcsáztam a telefonszámát. A fülemhez emeltem a készüléket s vártam.

Nem lepett meg a dolog. Két csöngés után kinyomta. Nem érdekelném? Nem hinném. De akkor miért nem veszi fel a telefont? Oda pedig nem mehettem hiszen úgy sem nyitott volna ajtót. Csak ültem. Felfogtam, hogy tehetetlen vagyok. Időre van szüksége s egy kis magányra.

Liz Betsey

Öntudatlan állapotban feküdtem azon a rohadt ágyon s csak zokogtam ahogyan bírtam.
Nem számított, hogy ki hallhatja. Csak rá gondoltam. Arra hogy mi lesz velem nélküle.. 
A fekete szemceruza amit kivételesen magamra tettem reggel végigfolyt az arcomon...

***

Mindenki feketében, mint én. Pap áll a koporsó előtt és a neki már megszokott beszédét szavalja. Körülöttem ismeretlen, síró emberek. Őszintén szólva nem figyeltem semmire csak arra ami bennem zajlott. Emlékek, amik sírásra kényszerítettek volna, ha nem fojtom vissza az érzéseimet.

És nem, nem olyan volt mint a filmekben. Nem esett az eső és senki sem tartott a feje fölött fekete esernyőt. Sőt, sütött a nap. Mintha anya is így akarta volna. Az idő olyan volt mintha Ausztráliában lettem volna.. rossz és jó dolgokat idéztem fel magamban.

Újra lejátszódott a fejemben, amikor anya megölelt esténként, puszit nyomott az arcomra s úgy kívánt jó éjt. 

Éreztem az édes illatát és mintha akkor is ott lett volna mellettem.

Igéző kék szempárt pillantottam meg a fekete emberek között. Szőke haja hátrafésülve s a szokásos fekete karika sem volt a szájában. Ott állt s engem nézett. Dühös voltam rá. Nem tudom miért, nem tudom elmagyarázni mit érezhettem akkor. Luke mindig mellettem állt, de valamilyen oknál fogva haragot éreztem iránta ami kicsit megrémített.

A szertartásnak vége lett. Nem akartam hogy számomra ismeretlen emberek boruljanak sírva a nyakamba őszinte részvétet nyilvánítani. Nem ismerem őket és akár illetlenség volt akár nem azonnal elmentem a helyszínről.

Hazaértem s akkor hoztam egy döntést ami az én életemet és a körülöttem élő emberekét is megváltoztatta.

Sziasztok!:)

Sajnos most nem új résszel jövök, de nem aggódjatok holnap az is meglesz:)
Csupán egy apró bejelentést szeretnék tenni, miszerint az új blog MA hivatalosan is megnyitotta kapuit!!:)
Kint van a legelső novella |. része..
-------> Szóval ha van kedvetek nézzetek be!:) <-------

Chapter 45.

Teltek a napok. Újabb és újabb fájdalmas reggelek. Látogatás a kórházba. 
Egész napos beszélgetések az anyukámmal. Egész naposak, de talán az utolsók is. 
Napról napra egyre gyengébb és gyengébb lett. Szörnyű érzés az amikor látod, hogy az édesanyád napokon belül már nem lesz melletted. El is tudott az egészről, de ő még nem tudta felfogni. 
Nagymamánál él s talán ott is fog maradni. Érdekes, hogy miután apám elment a nagyi itt maradt s nem hagyott el minket.
Csak Luke maradt nekem. Próbált megnyugtatni, mikor a sírógörcs hirtelen összerántott az éjszaka s azután álmatlanságomban is velem maradt. Volt, hogy egy egész éjszakát végigbeszélgettünk. 
Olyankor kicsit elfeledkeztem magamról és élveztem a társaságát. 
Egy új nap reggelére virradtunk. Kibújtunk az ágyból és a szokásos teendők elvégzése után a kórház felé vettük az irányt. 
A kórterem kilincse felé nyúltam mikor a kezelőorvosa lépett ki az ajtón.
-Doktor úr, van valami fejlemény?-kérdeztem már előre félve a választól
-Az édesanyja egyre gyengébb. Készüljenek fel, hogy hamarosan nem fog tudni megszólalni. 
Egy ideje a végstádiumban van. Enni nem adhatunk neki, így csövekkel tápláljuk. 
Legyenek erősek és tartsanak ki.-mondta ki a végszavát s eltűnt a szemünk elől

Elsápadtam. Nem bírtam felfogni, hogy ez az ember az én édesanyámról beszélt. Miért velem történnek meg ezek a dolgok? Amikor az életem kezd rendeződni akkor jön mindig egy újabb probléma. 
Épphogy megoldóik valami újabb akadályba ütközök. 
Igazságtalan az élet.
Bementünk hozzá de beszélni már csak egészen halkan tudott. 

***

Luke Hemmigs

Szörnyű végignézni azt ami Liz anyukájával történik. Át tudom érezni a helyzetét, mert nagyon szerettem az édesanyját.  Mindenben támogatom őt amiben csak lehet és segíteni fogok neki. 

Látom, ahogyan ő is egyre feszültebb és gyengébb lesz... Az éjszakai álmatlanságai nem tesznek jót neki bár megértem. 

Hazaértünk a kórházból s Liz egyből az ágyra dőlt. 

Látszott rajta, hogy nem kell sok neki ahhoz hogy erős zokogásba kezdjen. 

Mellé ültem s megfogtam a kezét. Összerezzent az érintésemtől s elkapta a kezét onnan.

 Nem tudtam hogy mi baja lehet ezért csak az idegességnem tudtam be. 

-Figyelj Liz, nyugodj meg.. n..-mondatomat félbeszakította

-Nyugodjak meg? Nyugodjak meg? Ez a legjobb tanácsod? Mégis hogy tudnék nyugodt lenni amikor az az anyám néhány napon belül meghal? Hogy? Mondd már meg Luke! Hogyan?-állt fel 

Ide oda mászkált miközben ezeket a szavakat ordibálta. Kirohanása meglepett.

 Miért csinálja ezt? Jó azt én is megértem hogy ideges, de ez túl ment a határokon. Nyugodt maradtam.

-Csak próbállak megnyugtatni. Látom hogy......-ugyancsak félbeszakított

-Óóh hát köszönöm nem kérek belőle. Elegem van már ebből az egészből érted? Menj el Luke. Menj el.-kiabált 

Azonban az utolsó mondatát csaknem suttogta. 

Éreztem benne az ellenem irányuló haragot. Éreztem, hogy komolyan gondol mindent amit mond. Engem nézett, én pedig őt. Nem mozdultam.

-Luke tűnj már el!-a hangerő most már maximális számra emelkedett 

Nem kellett több. Megértettem hogy nem kér a társaságomból.

-Rendben elmegyek.-mondtam halkan

A cuccaimat összeszedtem s bevágtam magam után az ajtót.

Az ideg feszített. Rájön idővel, hogy szüksége van rám. Nem fogja bírni egyedül.

Kivettem egy hotel szobát s ott szálltam meg... 

Telefonom állandó jelleggel a kezemben volt. Miért nem hív már!?

***

Chapter 44.

 

-Anya szólalj már meg..-temettem arcomat a tenyerembe, majd újra vissza rá
A sírás határán voltam. Miért nem szólal már meg?
-Liz...-sóhajtott-Én beteg vagyok.-száját összeszorította s úgy szegezte tekintetét a kis barna színű szőnyegünkre

Mikor meghallottam azt a bizonyos mondatot, érzelemmentes arcomon végig gördült egy sós csepp.
Fel sem fogtam amit mondott. Kezét kezem közé szorítottam s úgy húztam magamhoz.
Elengedtük egymást s egy újabb kérdést tettem fel.
-Miről van szó?-kék szemeim már könnyben voltak s egészen biztos voltam benne hogy a szemfestékem is elkenődött
-Egy hónapja kezdődött minden... te még Sydney-ben voltál. Aznap egy kisebb fulladási roham jött rám. Igazából, nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, nem gondoltam a legrosszabbra. Aztán eltelt pár nap.. újabb rohamok, amik egyre erősödtek. Mikor visszamentél Sydney-be elhatároztam hogy végre elmegyek egy orvoshoz. Megvizsgáltak és a tüdődaganat erős tüneteit vették észre rajtam. Nem volt szívem szólni, nem tudtam erről beszélni. Viszont holnap be kell feküdnöm a kórházba. És nagyon félek hogy túl későn vettem észre.. Liz, rettegek.-kiengedte magából azt amit már régen kellett volna, sírt teljes erőből úgy ahogyan csak bírta
-Anya, nyugodj meg.. kérlek.. meg fogsz gyógyulni.-erősnek kellett lennem akármi is játszódott le bennem akkor

-Figyeljetek, én reggel 8-kor elindulok a kórházba és ha beszere......-arcán fájdalmat láttam s a kezével gyorsan az elé kikészített zsebkendőért nyúlt, erős köhögőroham tört rá s csaknem 2 percig nem hagyta abba
Szörnyű volt nézni ahogyan szenved.
-Anya holnap reggel mi fogunk bevinni a kórházba és mindenben segítünk amiben csak kell.-mondtam határozottan
Felálltam s felé nyújtottam a kezemet. Felsegítettem és elindultunk az emeletre. Lassan segítettem neki lefeküdni s egy jóéjtpuszi kíséretében elköszöntem édesanyámtól.
Luke még mindig azon a helyen volt. Mellé ültem.
-Sajnálom.-mondta szomorúan
-Nem hiszem el, Luke... ez nem lehet...-sírásom még az erősnél is erősebb lett
Halkan magához szorított s csókot lehelt ajkaimra.
-Minden rendben lesz.-nézett a szemeimbe
-Köszönöm, hogy itt vagy nekem és támogatsz.-eresztettem egy kínzó mosolyt majd a földre ültem

-Nem a legjobbkor teszem fel a kérdést, de..... mi történt az apukáddal?-kérdezte s lecsúszott mellém
-Semmi baj. Hogy mi történt vele? Az ég világon semmi. Mikor El megszületett, itt hagyott minket. Csak úgy egyszerűen lelépett egy szót sem szólva.-mondtam ki a nagy büdös igazságot
-Sajnálom.-bökte ki
-Nem kell. Az ilyen ember nem apa. Már túl vagyok rajta. Nem nagy ügy.-vontam vállat
Fejemet Luke vállára hajtottam s egy igazán kimerítő nap után elnyomott az álom ott abban a pillanatban a földön ülve.

***

Másnap reggel 7 órakor nyitottam ki szemeimet s kipattantam a meleg ágyból. Igen, már az ágyban voltam. Fogalmam sincs hogy kerülhettem oda, de ez izgatott a legkevésbé. Luke éppen abban a pillanatban lépett ki a fürdőből.

-Jó reggelt.-mondta s  adott egy puszit

-Neked is.-mondtam s a szekrényemhez lépkedtem

Nem érdekelt, hogy hogy öltözök fel egyszerűen csak kivettem egy kék farmert és egy sima, fekete, V nyakú felsőt. A fürdőbe sétáltam. Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőket és indultunk is anyához, aki már a bőröndjébe temetett ruhákkal foglalkozott.

-Indulhatunk.-állt fel a földről

Szótlanul szálltunk be a kocsiba és érkeztünk meg a kórházhoz. Sajnos nem mehettünk be a vizsgálatokra így kint kellett  várnunk. Csak egymás kezét szorítva ültünk azon a fehér folyosón s vártuk az eredményeket. Pár óra múlva lépett ki egy középkorú férfi, a kezelőorvos. 
Gyorsan álltunk fel s szaladtunk elé.
-Doktor úr!-kiáltott Luke
-Meg vannak az eredmények?-léptem elé
-Igen.-mondta komor arccal
-És?-kezeim már remegtek

Ekkor lépett ki két nővér a hordágyat tolva. Tudtam, hogy egy kórterembe viszik.

-Figyeljenek, mi mindent megtettünk, de attól tartok, hogy nem lehet megműteni. Ha hamarabb észreveszik a történteket, talán meg tudjuk műteni, de sajnos már késő.-fejezte be a mondatát

Tágra nyílt szemekkel bámultam az orvos száját ahogy kiejti ezeket a fájdalmas szavakat. 
Kezeim megszűntek remegni, s kék szemeimet könny árasztotta el. Számat szóra nyitottam, de semmi nem jött ki rajta. Az anyám meg fog halni... ez valami rossz álom......

...:)

 

És sajnos elérkeztünk ehhez a részhez is.:( 

Legkevesebb 5 rész után befejezem a történetet!

Mikor hozzákezdtem az íráshoz nem gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok olvasni és szeretni a blogot:) Nagyon köszönök mindent nektek, a 21 feliratkozót (3 rejtett) és a csaknem 17 800 oldalmegjelenítést!:) 

Ne feledjétek, vasárnap új rész!!:):)

Chapter 43.

 

 Tudom hogy nem a legizgalmasabb rész, de azért remélem tetszik!:) Jó olvasást!:)

 ***

Önfeledtem beszélgettünk Harry-vel a kis szőrgombócokról miközben szegény kiscicát agyonnyomorgattuk a rengeteg simogatással. Valamiért már egyikőnk sem gondolt a kis vitánkra inkább csal élveztük hogy végre van közös témánk. Aranyos volt miközben a volt kiscicájáról beszélt s időnként vágott egy-egy grimaszt.
Nem tudtuk hogy Ash hova tűnt, de igazából nem is érdekelt. Ekkor lépett be Luke s hunyorogva nézte a kis állatot az ölemben.
-Hát ő meg honnan van?-kérdezte s végigsimította a szőrét
-Találtam.-néztem rá vigyorogva
-És...-mondatát telefonom hanga szakította félbe
-Bocsánat.-néztem rá bűnbánóan s a fülemhez emeltem a készüléket

-Szia anya!-szóltam bele jókedvűen
-Szia.-hangja némi szomorúságot sugárzott
-Kicsim, normál esetben nem kérnék ilyet tőled, de mondanom kell valamit. Kérlek utazz haza.-hangja inkább fáradtnak tűnt olyan volt mintha nem is ő lenne
-Mi történt?-kerekedett ki a szemem, mosolyom alább hagyott
-Nem telefontéma. Ha teheted az első géppel gyere. Szeretlek, szia.-mondta s egy nagy sóhaj közepette kinyomta a telefont
Ledermedt arccal emeltem el a fülemtől. Nem vesztegethettem el az időmet, rohantam az emeletre. 
Amit tegnap kipakoltam, most sikeresen visszadobáltam. 
-Liz, mi a baj?-jött utánam Luke
-Haza megyek.-mondtam
-Mi? De miért? Én csináltam valamit?-lepődött meg
-Nem Luke, de van valami otthon. Anya hívott és nem volt túl jól.-mondtam szomorúan s kezembe vettem a táskát
-Veled megyek.-jelentette ki
-Figyelj, nem fontos.-nem akartam, hogy az egész élete abból álljon ki hogy engem furikázik miondenhova
-De megyek. Nem hagyom hogy egyedül menj.-kezdett el pakolni az egyik kisebb kézi táskába
-Rendben.-nem tudtam volna meggyőzni s őszintén szólva kedvem sem volt egyedül menni


Beültünk Ash kocsijába s kivitt minket a reptérre. 
Vettünk két jegyet de a gép csak fél óra múlva szállt fel.
Az egész utat vigig idegeskedtem s fogalmam nem volt hogy mi lehet a baj..
Miért nem mondta el telefonban? Már a legrosszabbakra gondoltam.. az agyam éppen efelől keringett mikor erős ütődés ért. Landoltunk. Nagy sietséggel tolakodtunk a kijárat felé. 
Taxi. 10 perce vártunk arra a rohadt taxira de még mindig nem jött. Mikor már arra a pontra jutottam, hogy gyalog megyek, megállt előttünk a sárga autó. Este felé járt már az idő... az eső szemerkélt s a házunk elején óriási félelemmel léptem a küszöbre.
-Anya!-kiáltottam az előszobából
Luke és én bementünk a nappaliba s anya magában ült az ágyon. Meglátott, felállt s szorosan magához ölelt. Szorítása olyan volt mintha félne valamitől erős de mégis gyengéd. Elengedett s szótlanul Luke-hoz fordult akit szintén magához szorított.


-Mi történt anya?-kérdeztem kétségbeesetten miközben kezeimet tördeltem
Ajkai szóra nyílottak, de csakis egy kisebb sóhaj csúszott ki rajta. Arca s álla vonalán végiggördült egy könnycsepp. 
-Liz, én........-szava elakadt csaknem zokogott, de próbálta tartani magát

***

Úl: Vasárnap!:)

Chapter 42.

 

Álom. Ez az ami már pár napja nem látogat meg éjszakánként. Gondolkozom hogy miért, de csak is egy érv jutott eszembe. Boldog vagyok. Igen. Az a személy akit szeretek, mellettem van. És érzem, hogy ő viszont szeret.
Reggel egy gyönyörű kék szempárral találkoztam össze.
-Luke, te mióta nézel?-kérdeztem még kicsit fáradt hangomon
-Régóta.-válaszolt mosolyogva
Puszit nyomott az arcomra és felült.
 Érdekes.  Amióta együtt vagyunk pólóban alszik.. azelőtt pedig mindig csak egy szál alsógatyában mászkált. Végül is logikus. De hát ő tudja.

Nagy nehezen elkészültem a reggeli teendőkkel s kimentem a nappaliba ahol már mindenki az ágyon fetrengett. Igen, kilenc fiúval együtt élni nem egy álom.
A konyhába mentem s készítettem magamnak egy tál müzlit. Egyedül ültem a konyhában.
Mikor végeztem, gondoltam kimegyek a többiekhez, de valamiért nem találtam ott őket. Az udvar felől szűrődő hangok alapján arra következtettem hogy ott vannak.
Kiballagtam a friss levegőre. Éppen Calum ugrott egy fejest a medencébe, a többiek pedig már a vízben voltak.
-Liz, gyere be a vízbe!-kiabálta Mike
Kissé megráztam a fejem, majd inkább visszamentem a házba. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt medencézni, sokkal inkább néztem volna körül a környéken. Felvettem a cipőmet és kimentem az ajtón. Egy pici ösvényt pillantottam meg amin lassan el is indultam. A madarak csicsergése s a friss erdő illata elbódított. 
Jó volt végre mindentől függetlenül szabadon sétálgatni.
Ekkor hallottam egy egészen furcsa hangot az egyik bokor felől. Rémülten ugrottam meg, majd remegő hangon beszéltem.
-Van ott valaki?
Választ nem kaptam a kérdésemre ezért lassan, kis léptekkel kezdem el haladni a növény felé.
Hideg futotta át a testemet.
Odaértem, de nem tudtam, hogy hogyan cselekedjek. 
-Van ott valaki?-tettem fel újra a kérdést
Válaszként összerezzent a bokor előttem. 
Mi vagy ki lehet ott?-kérdeztem magamtól 
Féltem is, de tudtam, hogy én minden esetben egyből a legrosszabb dologra gondolok, ezért kicsit óckodva, de a bokor mögé néztem.
Szívem felgyorsult dobogása lassabb és lágyabb lett mikor megláttam a növény alatt fekvő jószágot.
-Te meg hogy kerülsz ide?-kérdeztem képletesen a pici állatkától
Egy aranyos kis szőrgombóccal találtam magam szembe. Rémült szemeivel engem fürkészett. Mozdulni nem tudott. Ahogy láttam a lábával volt valami, az, hogy pontosan mi azt nem tudtam. Láttam rajta az ijedtséget. Biztos vagyok benne, hogyha nem fájt volna a lába, simán elszaladt volna előlem.
Lassan közelítettem felé a kézfejemet s az orra elé tettem. Picit szagolgatta a számára ismeretlen  területet s megnyalta. Kicsit felnevettem s megsimogattam a fejét.
Két kézzel nyúltam a vörös színű kiscica felé és a lábára vigyázva az ölembe vettem. 
Nem hagyhattam egy erdő közepén. Meglehetősen könnyű volt. El nem tudtam képzelni, hogy mióta nem ehetett szegény. Az ajtó elé érve vettem egy nagy levegőt hiszen nem tudtam hogy Luke mit fog szólni hozzá. Azt sem tudtam hogy vajon szereti e a macskákat. Benyitottam és a nappali felé vettem az irányt. 
Harry és Ash ültek az ágyon. Mikor meghallottak mindketten rám pillantottak. Harry-nek nagy vigyorra húzódott a szája, Ash pedig csak felhúzta egyik szemöldökét. 
Harry felállt s felém közelített.

***

Új: Szerda!:)

Sziasztok!

Mivel sosem jön össze ez a 2 megjegyzés utáni rész ezért úgy döntöttem, hogy egy 
héten kétszer fogok új részt hozni. 
Szerda és Vasárnap!
Remélem, hogy megértitek!:)
Ha megkezdődik a nyári szünet újra visszaállok a mindennapos részekhez!:)
Vasárnap új!!!:) xxxo

Díjak:)

1. díjam:

Köszönöm a díjat Amelia S.-nek!:)

Szabályok:
1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat! 2. Írj magadról 11 dolgot!
3. Válaszolj 11 kérdésre!
4. Írj 11 kérdést!
5. Küldd tovább 11 embernek!



1. Kedvenc idézet? 
"Soha ne add fel az álmaidat" 

2. Kitől kaptad az utolsó sms-ed? 
Legjobb barátnőmtől:) 

3. Szerinted mi a legfontosabb egy jó történethez? 
- 

4. Hogy kapcsolódsz ki egy fárasztó nap után? 
Írok, vagy gitározok.:) 

5. Hogy vezeted le a feszültséget? 
Blogolással.:) 

6. Horoszkópod?
Bika 

7. Melyik közösségi oldalt használod a legtöbbet?  
Facebook és Twitter 

8. Sportolsz valamit? 
 Már nem. 

9. Mi a legnagyobb álmod? 
Elutazni Sydney-be és ott élni:) 

10. Mi szeretnél lenni, ha felnősz ? 
Állatorvos:) 

11. Hová utaznál el szívesen ? 
Mint említettem Sydney-be vagy Londonba:)        


Kérdéseim:
-Hány éves vagy?
-Kedvenc énekesed?
-Kedvenc férfi színészed?
-Mi az álom munkád?
-Hol szeretnél majd élni?
-Mi a kedvenc színed?
-Kedvenc fiúbandád?(ha van)
-Mi a legnagyobb álmod?
-Mi a kedvenc ételed?
-Hány legjobb barátod van?
-Melyik sztár bőrébe bújnál a legszívesebben?

Akiknek továbbküldöm:
- Zely Irwin
- S h i m a a .▼






2. díjam:

 


Nagyon szépen köszönöm a díjat Pretty_girl-nek!<3

Szabályok:
1. Tedd ki, hogy kitől van a díj!
2.Írj magadról 11 dolgot!
3.Válaszolj 11 kérdésre!
4.Tegyél fel 11 kérdést!
5. Küld tovább 11 embernek!

11 dolog magamról:

1. Van 3 macskám és nagyon imádom őket!:):)
2. Fiúbandák nagy rajongója vagyok!:D 5SOS, 1D, The Vamps, ByTheWay, COD, AFC...etc :)
3. Egyszer el szeretnék jutni Sydney-be és ott élni.:)
4. Alig várom, hogy elmenjek az általánosból s végre gimibe járjak!:3
5. Szeretem a rock-ot, Nirvana,  Guns n' Roses, Ramones...:)
6. Van egy kutyám akit Bukfenc-nek hívnak:D
7. Imádom a zenét, ha tehetném mindig hallgatnék valamit..
8. Szeretek Fanfiction-öket olvasgatni korlátlan menyiségben:3
9. 6 évig táncoltam, de sajnos abba kellett hagynom..
10. Fülbevalók "megszállott" gyűjtője vagyok:D van itthon kb 1000 db :DD
11. Szeretek gitározni!:)

Válaszaim:

1. Hány éves vagy?
-14
2. Van-e példaképed, ha igen ki?
-Van de nem publikus:)
3. Mi a kedvenc zene számod?
-Huu hát nem tudom talán most a Don't Stop:)
4. Hiszel a babonákban, miért?
-Nem igazán:)
5. Megfordult már a fejedben az ön gyilkosság?
-Nem!!!
6. Mi leszel, ha nagy leszel?:P
-Fogalmam sincs, de erősen az állatorvos felé húzok:)
7. Miért kezdtél el blogot írni, s miért pont ebben a témában?
-Erre még magam sem tudom a választ... 
8. Bíztat valaki az írásban?
-Az olvasóim!:)<3
9. Mi a legrosszabb emléked egy fiúval?
-Azt hiszem nincs ilyen!
10. Ki a kedvenc bandád/együttesed?
-Az előbb már ellőttem a poént ebben a témában szóval nem írom le megint:)
11.Melyik a kedvenc díj átadód, miért?
-Bravo Otto mos éppen a ByTheWay miatt:)


11 kérdés:

-Melyik a kedvenc blogod és miért?
-Hol történt az első csókod?
-Mi a horoszkópod?
-Mi a legjobb dolog amit kaptál egy szülinapodra?
-Miért szeretsz íni?
-Mi inspirál az írásban?
-Mi a kedvenc zenei stílusod?
-Álomvárosod?
-Miért éppen oda szeretnél eljutni?
-Milyen típusú telefonod van?
-Mennyi a teljes oldalmegjelenítésed?

Akiknek továbbküldöm:

Nina Cher is a Penguin

Dina 

Fox Copper 

Chapter 41.

 És készen van:) Remélem tetszik!:)

-Figyelj, ez csak játék volt.. Ash kitalálta, hogy üvegezzünk én pedig egy elég kínos feladatot adtam neki és azzal akart visszavágni hogy csókoljam meg Harry-t. Nem akartam megtenni de Ash addig hergelt hogy elegem lett és megtettem de Luke esküszöm hogy nem akartam.-hadartam el egy szuszra mindent s egy kósza könnycsepp is kicsúszott a szememből.
-Nyugi.-mondta s hüvelyk ujjával letörölte a cseppet-Tudom hogy Ashton milyen.. nem kell aggódnod. Szeretlek.-mondta s magához húzott

A közelsége többet jelentett nekem mint bármi más. Nem akartam elengedni.
-Én is szeretlek.-csókoltam meg
-Maradj itt. Calum szívesen cserél veled helyet.-mosolygott
-Rendben.-mondtam mosolygósan

Bementünk a fülkébe s Luke Cal-ra nézett. Olyan volt mintha csak egy pillantásból megértenék egymást. Calum felállt s kisétált a kabinból. Nem tudom hogy csinálják.

Leültem Lukey mellé és a vállára hajtottam a fejem.
-Hány óra?-kérdeztem álmosan
-Alig egy óra és megérkezünk.-mosolygott rám Mike
-Köszönöm.-viszonoztam gesztusát

Harry gondolata egyből elszállt a fejemből s csakis Luke-ra figyeltem. Apró szívdobbanását hallgattam ami megnyugtató volt. Finom illatát magamba szívtam. Az álom elnyomott.

***

A hajam kedves simogatására ébredtem fel. Mikor résnyire nyitottam a szemem Luke tengerkék szemei bámultak vissza.

-Jó reggelt. Megérkeztünk hercegnő.-mondta s az arcomra nyomott egy puszit

Felálltam az öléből és kicsit kinyújtózkodtam, majd a bőröndömért nyúltam.

-Nem. Majd én viszem.-vette el előlem Luke

-Hé.-tettem csípőre a kezem-Én is elbírom egyébként is elég a tiedet cipelni.-nyúltam volna a táskámért, de elkapta onnan

-Szívesen viszem neked. Ne légy makacs.-vágott egy grimaszt

-Rendben.-sóhajtottam

Egyenként szálltunk ki a vonatból a jó öreg talajra, amit már 4 órája nem érintettünk ezért elég szokatlan volt.

Egy erdős részen álltunk meg, majd Mike elindult mi kilencen pedig követtük. Egy pici földúton gyalogoltunk.

Harry furcsa pillantásait nehéz volt elkerülni. Rossz érzések támadtak bennem. Egyszer csak megálltunk. Egy gyönyörű szép faház állt előttünk. Kb akkora volt mint az otthoni házunk kétszerese. 

A ház 3 fő részből állt. Középen volt egy úgymond fő építmény sötétített üvegablakokkal. Két oldalt pedig két mellékház amelynek volt egy-egy külön kis terasza. A jobb oldali rész egy dombon helyezkedett el s az alatt volt azthiszem a garázs. A bal oldali pedig egy lentebbi részen s a "kis" terasz alatt volt a bejárati ajtó.

A középső építményből egy kőből készült kémény ágaskodott ami kifejezetten tetszett. A hátsó részekről inkább nem is beszélek. iszonyat nagy ház. 

 

Beléptünk az ajtón s egyből a konyha tárult elénk. El sem hiszem hogy ez az ő saját házuk.

A helység közepén egy hosszú étkező asztal volt, körülötte pedig különböző modern 
háztartási gépek helyezkedtek el a pulton. Ha jobbra tekintetten egy boltívet láttam s amellett volt 

egy óriási cserépkályha. 

Ezen az átjárón túl pillantottam meg a nappalit. 
A sarokban egy fehér (azthiszem bőr) kanapé állt tőle jobbra pedig egy könyvespolc tele különféle könyvekkel. Előtte pedig egy kisebb fajta plazmatévé állt. Luke a lépcső felé vezetett amin fel is mentünk. 
A szőnyeggel borított folyosón és az ajtókon kívül ekkor még semmi érdekeset nem láttam. 
Aztán a legeslegutolsó ajtónál torpantunk meg. Luke rámpillantott majd vissza a kilincsre és lenyomta. 

-I-itt fogunk aludni?-maradt tátva a szám

-Igen.-mosolygott s bevezetett

Ez a szoba teljesen eltért a többitől. A színe sötétbarna és egy óriási francia ágy állt a jobb oldali sarokban. Két oldalán éjjeli szekrény volt amin egy-egy lámpa volt.
 A balszélső sarokban egy csíkos kanapét láttam. 
Mindez egy világoszöld színű selymes tapintású szőnyegen.

A szobát a plafonba épített lámpák világították meg.
 És ha még ez nem lett volna elég az egész a hátsó udvarra nézett ami ámulatba ejtő volt.

-Luke, ezt megnézhetem közelebbről?-kérdeztem az udvarra mutatva
-Persze. Gyere.-fogta meg a kezem s együtt  mentünk le a lépcsőn
Kimentünk a lenti üvegajtón s egyszerűen a szavam elakadt. Ilyeneket még csak filmekben láttam. 

Egy hatalmas medence látványa tárult elém mellette napozóágyakkal. Tőle jobbra egy csodás sziklakert volt a medence hátsó részét pedig virágok vették körbe. Eszméletlen volt. Azon túl pedig az életet adó fák rengetege látszott. Azt hittem hogy ott helyben elájulok.

 Miután körülnéztem, visszamentünk a szobába. Gondoltam kipakolok a bőröndömből. A szekrényhez mentem s egyenként kezdtem el sorba rendezni a darabokat. Éppen az utolsó vállfát akasztottam fel mikor két kéz érintette a derekamat. Fejét a nyakamba fúrta s apró puszit lehelt rá. 

-Annyira gyönyörű vagy.-suttogta a fülembe

Fejemet hátrahajtottam s megcsókoltam. 

Öleléséből nem engedett ezért még mindig abban a helyzetben csuktam vissza a szekrény ajtót.

-Elengednél?-böktem meg az orrát

-Soha.-mondta vigyorogva

-Luke..-nevettem fel

-Örökké itt maradsz a karjaimban.-morogta a nyakamba

-Ha nem engedsz el megharaplak.-mondtam nevetve

-Állok elébe!-adott egy puszit

Miután láttam hogy ez nem jött be durvább módszerekhez kellett folyamodnom. 

Jobb kezemet hátra engedtem és a hasához nyúltam. Tudtam hogy csikis. Lepődötten ugrott meg s röhögni kezdett. Kicsit zihált, de nem engedett el. Ide oda "szaladgáltunk" a szobában de végül az ágyon kötöttünk ki. Luke fölém mászott és megcsókolt. 

-Soha nem foglak elengedni.-nézett a szemembe

A pillanat olyan filmszerű volt. El sem hittem hogy ezeket a szavakat nekem mondja. Nem vártam hogy felébredjek az álmomból. De nem is történt meg. Ott feküdtünk szótlanul egymás kezét fogva és egymást szemeit fürkésztük. Az hogy rátaláltam erre a fiúra életem legjobb véletlene volt. És ha jobban belegondolok mindezt Ash-nek köszönhetem. Ő mutatott be neki és ő biztatott. Akármilyen undok is volt velem az úton sok mindent köszönhetek neki.

 ***

Új: 2 megjegyzés után!:)

Chapter 40.

 Rövid rész de ha kapok egy komit akkor még ma jön a kövi!!:))

Fél szemmel Harry-re pillantottam aki legalább ugyanúgy meg volt szeppenve mit én. Nyeltem egyet. Niall és Ash röhögésétől zengett az egész kabin. Én és Harry pedig csak egymást néztük. Végül sikerült kimondanom egy apró kis szót.
-Nem.-mondtam halkan
-Feladod?-húzta fel bal szemöldökét Irwin
-Ash, nekem barátom van..-hoztam fel a nyomós érvet
-És? Ez csak egy játék. És úgysem fogja megtudni.-mondta visszafojtott nevetéssel
-Idióta.-mondtam, majd átültem a másik oldalra, nem a szőkeség mellé, hanem a túlsó ablakhoz
Fejemet az üvegnek támasztottam.
-Megsértődött.-jelentette ki Ash
-Hé Harry végre egy csaj aki nem akar lesmárolni!-nevetett Niall
Ekkor észrevétlenül Harry-re néztem akin láttam, hogy iszonyúan megbántottam. Pedig eszem ágában sem volt még jobban összeveszni vele. Miért büntet az élet?
Harry csak az előttem lévő üvegnek dőlt s füleibe fülhallgatót gyömöszölt. Szemeit lecsukta, de közben tudtam, hogy nem alszik.
Bárcsak visszapörgethetném az időt...-fordult meg a fejemben
Ekkor Ash tovább fojtatta a dumálást.
-A Betsey lány beijedt. Azt hittem keményebb fából faragták de tévedtem..-vakarta meg tettetett komorsággal az állát
-Hagyd már.-szólalt meg Niall
-Ez tény. Végül is lány.. mit vártunk?-kuncogott

Na ekkor lelt be a pohár, nem tudtam irányítani a cselekedeteimet, a lábam megmozdult, idegesen emelkedtem fel. Két lépést tettem Styles felé s a piros, kockás ingénél fogja magamhoz húztam s a számat a szájához nyomtam. Éreztem a csókján a meglepettséget, merevséget, aztán pár másodperc múlva felfogta a dolgot s megenyhült. Ajkai édesek voltak. Hallottam a két kívülálló elégedett nevetését s fél szemmel láttam ahogyan Niall ad a másik fiúnak valamit. 
Ez csak játék.-mondogattam magamban-De akkor miért esik ez ilyen jól? Az nem lehet hogy... nem én teljesen idióta vagyok.-elengedtem
Néhány másodpercig egymás szemeit fürkésztük, majd észbe kaptam s elváltam tőle.
Harry mosolygott.. tudtam, hogy ez számára többet jelentett mint nekem. Ez már nem játék volt. Nem szabad játszanom az érzéseivel. De ha én is érzek valamit? Nem értem magamat. 
Az nem lehet, hogy Harry-t is és Luke-ot is szeretem.. lehetetlen. 
Tudtam, hogy Ash szándékosan hergelt fel. Sajnos bevált a terve. És az, hogy megcsókoltam Harry-t felébresztett engem. Ha igazán szeretem Luke-ot talán ezt nem teszem meg. 
Luke járt a fejemben. A lelkiismeretem cselekedett. Felálltam és becsaptam magam mögött a fülke ajtaját. 
Nagy léptekkel szinte szaladva mentem a 11-es kabinhoz.
Mikor odaértem, nagy sóhajjal nyitottam be.
-Luke, tudnál jönni egy kicsit?-kérdeztem elhaló hangon
-Persze.-állt fel s kisétált
Megálltunk az üres "folyosón".
-Mi történt?-nézett rám komoly arccal
-Megcsókoltam Harryt.-tört elő belőlem
Szemei kikerekedtek, keze ökölbe szorult. Közben az arca mégis kedves volt. Ajkai szétnyíltak.
-M-mi?-bökte ki

***

Chapter 39.

 Sziasztok! Bár nem volt meg a két megjegyzés már meg is hoztam az új részt mert egyszerűen nem bírtam várni:)) Remélem nem baj!:) Egyébként nagyon nagyon köszönöm a 16 nyilvános és a 3 rejtett feliratkozót!:3 A megjegyzések is nagyon jól esnek:) Remélem ide is kapok pár kritikát!:) Na de nem beszélek ennyit:D Jó olvasást!:)

-Készen vagytok?-kiáltott Luke az ajtóban állva

Két óra körül lehetett mikor én és Luke készen lettünk. A többieket vártuk az ajtóban. Nem értettem mi telik nekik ennyi időbe. Még nekem is sikerült elkészülnöm, pedig én vagyok a lány. De mindegy. Először is Calum kullogott le a lépcsőn egy óriási bőrönddel.

-Cal, csak egy hétre megyünk..-jelentette ki Luke

Ő nem foglalkozott vele s szórakozottam ült le a kanapéra. 
Utána jött Mike és Liam. Mindketten egy közepes méretű táskával. 
Ezután szépen lassan leszállingóztak a többiek is és végre elindulhatott a csapat.
Vonattal mentünk, mivel nincsen annyi kocsink, hogy beférjünk és egyébként is ahogy Ash-től megkérdeztem kb 4 órányira van innen a ház. 
Megvettük a jegyeket. A jármű sajnos helyjegyes volt. Nem volt mindegy hogy melyik kabinba ülsz.
Ránéztem a kis cetlire s felolvastam: -4-es kabin 2. szék

-Luke, hányas kabinban vagy?-kérdetem kíváncsian
Rápillantott a jegyre s elhúzta a száját.
-11. kabin. A francba.
-Semmi baj, valahogy csak kibírjuk.-mondtam s megöleltem
-Ki van a négyes kabinban?-kérdezte Ash
-Én!-mondtuk egyszerre Harry-vel

Arcom lefagyott. Harry-vel kell kibírnom 4 óra utazást? Ezt nem hiszem el. Abban a kabinban fog elkezdődni a harmadik világháború.

-Az jó legalább nem leszek egyedül.-vonta meg a vállát Ash
Ezek szerint ő is a négyesben lesz. Calumra és Niall-re vártunk akik még a jegyért álltak sorban.
Calum lépett ki először mi pedig izgatottan bámultunk rá. Szótlanul lépegetett felénk a jegyét nézegetve. Mikor odaért felemelte a fejét. Elég hülyén jöhetett ki, mert úgy bámultuk őt mintha ő lett volna az utolsó sütemény a tálcán akit mindenki meg akart szerezni.

-Mi az?-nézett végig mindenkin értetlenül
-Hányas kabin?-kérdeztük szinte egyszerre
-Jaa 11-es.-mondta s odament Luke-hoz

Kicsit elszomorodtam mert Calum elég jó társaság. Ha hozzánk jön, az egész utat végignevettük volna. Na de nem számít Niall is jófej.
Lassan ballagott oda hozzánk a szőkeség. Valószínűleg meghallotta hogy mi is a négyesben leszünk. Együtt indultunk meg a piros színű óriás felé s egyenként felszálltunk. Egy utolsó csókot váltottunk Luke-al s a többiek után szaladtam. 
Besétáltam a fülkébe de amint megláttam az ülésrendet, szívem ugyancsak kihagyott egy ütemet. 
Harry a hármas székben Ash pedig a négyesben, amivel kevésbé volt problémám. Niall pedig a másik oldalban ült egyedül.
Nem értem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

A vonat összerezzent s gurulni kezdett majd szépen lassan felgyorsult. Szótlanul ültünk, míg Ash meg nem törte a csendet. 

-Üvegezzünk. Vette elő a flakonját.

Utálom ezt a játékot. A végére valahogy mindig sértődés lesz a vége és ezt akartam a legjobban elkerülni. A fiúk mind beleegyeztek, de én nem akartam.

-Én csak nézem inkább.-dőltem hátra
-Csak szeretnéd.-mondta Ash
-Hogy mi van?-kérdeztem értetlenül
-Talán félsz?-húzta fel szemöldökét Ash
-Jól van Irwin. Ha így állunk.. csak ne felejtsd el ki mentett meg attól a fotóstól. Na kezdjük.-mondtam gúnyosan
 -Akkor te kezdesz.-nyújtotta át az üveget 

Lelkesen fogtam meg és reménykedtem, hogy Ashton-on fog kikötni.
Akkor egyszer szerencsém volt.

-Ashton.-kezdtem mosolyogva-Felelsz, vagy mersz?
-Merek!-vágta rá
Eresztettem egy gúnyos mosolyt és gondolkozni kezdtem. Egy dolgon akadt meg a szemem. A másik kabinban egy lány minket bámult. Nem tagadom nem volt csúnya. Úgy gondoltam Ashton-nak megfelelő feladat lesz.
-Látod azt a lányt?-néztem a túloldalra, majd ő is utánam
-Ja.-mondta
-Csábítsd el.-kuncogtam
-Mármint?-húzta fel a szemöldökét
-Egy csók.-mondtam s felnevettem
-Nem kihívás.-csapta össze két tenyerét kisétált a kabinból

Csak annyit láttunk hogy szép lassan kinyitja a kabint s kihívja a lányt. Valamit a fülébe súgott s két percre rá megcsókolta. Tátott szájjal néztem amit Ash művel azzal a csajjal. Ezt nem gondoltam volna. 
Elégedett fejjel jött vissza a fülkébe.

-Te meg... ezt hogy a francba?-néztem rá
-Egy közös képért simán megtette.-mondta s mosolyogva ült le
-Na de én jövök ragadta meg az üveget.

Szememmel figyeltem a körbe-körbe mozgó üveget. És nem hittem a szememnek. Már megint én.

-Ti csak ketten fogtok játszani, vagy esetleg mi is beszállhatunk?-röhögött Niall
-Lizzey.. felelsz vagy mersz?-kérdezte
-Felelek.-vágtam rá
-Neee máár.-mondták mindannyian-Ezzel elrontod az egészet.-mondta Niall
-Oké akkor örüljetek. Merek.-mondtam unottan

Aston az arcát a kezeibe temette és úgy gondolkozott. 5 perc néma csönd után felugrott, kezét a magasba emelte és összecsapta.

-Megvan!-kiabálta
-És?-kérdeztem

Elégedetten elmosolyodott s Harry-re pillantott majd vissza rám. Imádkoztam, hogy ne az legyen amire gondolok. Csak ne, csak ne, csak ne... ennyi járt az eszemben.
Végre kibökte.:- Csókold meg Harryt, legalább két percig.-röhögött fel

***

Chapter 38.

A kedvenc 5SOS fanfiction-om ˇˇ Olvassátok!:)---> 5SOS




Liz

Másnap lassan nyitottam ki a szememet. Oldalamra fordultam s szám mosolyra húzódott. Ott feküdt mellettem ő, az az ember akit a legjobban szeretek. Az érzés felülmúlhatatlan. Próbáltam észrevétlenül kibújni mellőle, ami sikerült. Csöndben nyitottam ki az ajtót és a nappali felé vettem az irányt. 

Nagy meglepetésemre még senki sem volt ott. A falon díszelgő órára néztem s kikerekedett a szemem. Hajnali 5 órát mutatott. Talán a stressztől lehet ez a korán kelés..-gondoltam magamban

A konyhába sétáltam s egy csésze kávét toltam be a mikróba. 

Bekapcsoltam a tévét és a a forró pohárral a kezemben ültem le. Végre találtam egy normális zenecsatornát s a klipet nézve kortyoltam bele a kávémba. Imádom ezt a dalt. Mindig jó kedvem lesz tőle.

Mikor lenyeltem utolsó kortyot, elégedetten tettem le a csészét az asztalra. Elővettem a telefonomat s a twitterre mentem. Meglepően bámultam mikor megláttam, hogy a követőim száma megint jó pár ezerrel gyarapodott. Ekkor hallottam meg a hangszóróból egy dalt. Egyszerűen imádom a One Direction-nek ezt a számát. Beleélve magam dúdoltam s közben a Facebook-ot böngésztem.

-Jó vagy.-hallottam egy hangot

A telefonom hirtelen kiesett a kezemből s a padlóra hullott. Fejemet felkaptam s a falhoz támaszkodó Harry-t pillantottam meg. Egy gúnyos pillantást vetettem felé s a telefonért nyúltam.

A dalnak már vége volt ő pedig elégedetten ült le mellém.

-Megijesztettél.-mondtam s kikapcsoltam a tv-t
-Nem akartam.
-Miért vagy fent ilyen korán?-kérdeztem kíváncsian
-Tudod... már napok óta nem tudok aludni.-válaszolt
-Miért?
-Csak te jársz a fejemben.. és az hogy tudom hogy te mást szeretsz, lelomboz..

Nem tudtam megszólalni. Nem tudtam, hogy mi lenne a megfelelő válasz erre a kijelentésre. Pár percig csönd volt, aztán megszólalt..

-Örülök, hogy kibékültél Luke-al.-mondta visszafojtott levegővel
-Tudom, hogy nem örülsz neki és azt is, hogy ellenséges vagy vele.. miért csinálod ezt?
-Gondolkozz egy kicsit el rajta, hogy vajon miért.. remélem nem kell megerőltetned magad.-mondta, majd felállt s felsétált a lépcsőn

Nem értem ezt a fiút. 
Luke szobája felé vettem az irányt s benyitottam. Szemei csukva voltak. Halkan odalopóztam s melléfeküdtem.
Arcát fürkésztem. Annyira tökéletes. Ujjaimmal végigsimítottam arca körvonalát. Lassan kinyílt a szeme s elmosolyodott.
-Jó reggelt.-fogta meg a kezem
-Neked is.-mosolyogtam
-Hány óra van?-kérdezte
Az éjjeliszekrényre néztem.
-Fél hét van. Sajnálom hogy felébresztettelek.-mondtam
-Semmi baj.-válaszolt s közben a hajamba túrt
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk kirándulni, vagy ilyesmi, van egy kis erdei házunk..-vetette fel az ötletet
-Jó ötlet. Kettesben?-kérdeztem
-Igen.-válaszolta s felült az ágyon

Én is felálltam s lementünk a lépcsőn. A nappaliban már Mike-al találtuk magunkat szemben.
Köszöntöttük s leültünk mellé a kanapéra.
-Liz, akkor ma délután elindulunk, addig pakolj be.-mondta Luke
-Rendben.-válaszoltam
-Hová mentek?-kérdezte Mike
-Kirándulni meg ilyenek, az erdei házba.
-Király én is mennék.-vágott kiskutya fejet
-Mike, mi kettesben szeretnénk menni.-mondta Luke
-Hé miről volt szó? Megyünk kirándulni? Zsír.-jött be Calum
-Nem.-szólalt meg Luke

Megesett rajtuk a szívem ezért egy rosszalló pillantást vetettem Luke felé.
Gondolom nem érthette.
-Figyelj Luke engem nem zavarnak. Nyugodtan jöhettek.-szólaltam meg
-Látod Luke? Senkit nem zavarnánk. Szólok a többieknek.-mondta Calum és felszaladt az emeletre

Mike kiment a konyhába mi pedig egyedül maradtunk.

-Ezt nem így terveztük.-sóhajtott Luke
-Semmi baj.-Jól el leszünk.-mondtam s elindultam összepakolni