2014. június 25., szerda

Chapter 46.

 Sziasztok! Egy nagyobb késés után meghoztam a következő fejezetet.. Azért lett ennyire rövid mert sajnos vasárnap hozom az utolsó részt.:( Remélem azért még érdeklődtök a történet iránt hiszen elég régen írtam újat. Ennek az oka, hogy sajnos nagyon kevés időm volt az utóbbi napokban. Nem akarok túl sokat beszélni so jó olvasást! Remélem tetszik.:)

Who am I to you?


 Luke Hemmings

Már egy ideje, csak az utcán mászkáló embereket figyelem.. szerelmesek, szegények, gazdagok, plázacicák, hajléktalanok... minden embertípus megfordult, de ő még mindig nem hívott. 
Észre sem vettem, de már éppen tárcsáztam a telefonszámát. A fülemhez emeltem a készüléket s vártam.
Nem lepett meg a dolog. Két csöngés után kinyomta. Nem érdekelném? Nem hinném. De akkor miért nem veszi fel a telefont? Oda pedig nem mehettem hiszen úgy sem nyitott volna ajtót. Csak ültem. Felfogtam, hogy tehetetlen vagyok. Időre van szüksége s egy kis magányra.


Liz Betsey

Öntudatlan állapotban feküdtem azon a rohadt ágyon s csak zokogtam ahogyan bírtam.
Nem számított, hogy ki hallhatja. Csak rá gondoltam. Arra hogy mi lesz velem nélküle.. 
A fekete szemceruza amit kivételesen magamra tettem reggel végigfolyt az arcomon...


***

Mindenki feketében, mint én. Pap áll a koporsó előtt és a neki már megszokott beszédét szavalja. Körülöttem ismeretlen, síró emberek. Őszintén szólva nem figyeltem semmire csak arra ami bennem zajlott. Emlékek, amik sírásra kényszerítettek volna, ha nem fojtom vissza az érzéseimet.
És nem, nem olyan volt mint a filmekben. Nem esett az eső és senki sem tartott a feje fölött fekete esernyőt. Sőt, sütött a nap. Mintha anya is így akarta volna. Az idő olyan volt mintha Ausztráliában lettem volna.. rossz és jó dolgokat idéztem fel magamban.
Újra lejátszódott a fejemben, amikor anya megölelt esténként, puszit nyomott az arcomra s úgy kívánt jó éjt. 
Éreztem az édes illatát és mintha akkor is ott lett volna mellettem.

Igéző kék szempárt pillantottam meg a fekete emberek között. Szőke haja hátrafésülve s a szokásos fekete karika sem volt a szájában. Ott állt s engem nézett. Dühös voltam rá. Nem tudom miért, nem tudom elmagyarázni mit érezhettem akkor. Luke mindig mellettem állt, de valamilyen oknál fogva haragot éreztem iránta ami kicsit megrémített.
A szertartásnak vége lett. Nem akartam hogy számomra ismeretlen emberek boruljanak sírva a nyakamba őszinte részvétet nyilvánítani. Nem ismerem őket és akár illetlenség volt akár nem azonnal elmentem a helyszínről.
Hazaértem s akkor hoztam egy döntést ami az én életemet és a körülöttem élő emberekét is megváltoztatta.


5 megjegyzés:

  1. Nagyon jo lett!:) Mar regota olvasom es nagyon tetszik:) Egyik kedvenc blogom^^ Sajnalom hogy hamarosan vege,de nagyon orulok hogy megirtad:) Amikor olvastam,mindig olyan volt mintha velem tortenne ez az egesz. Kivancsi vagyok Liz dontesere,remelem nem megolni akarja magat..:D es orulnek ha Luke-kal ujra osszejonne,bar ki tudja te hogy tervezted:)
    Rebecca

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik!:) remélem szép vége lesz a blognak.:3

    VálaszTörlés
  3. Hali! :) Bocsi hogy csak most írok, de ma (nagyon) korán reggel kezdtem el olvasni. Annyira tetszik a sztori... Nagyon jó író vagy. #Congratulation Nem mellesleg az egyik kedvenc bandám a 5sos. ^.^ Remélem azért jó vége lesz a történetnek és visszatalál Luke-hoz. Sok puszi: R xx

    VálaszTörlés
  4. Hello!Imádom a blogodat!Nagyon tetszik,kár hogy vége:(Még könyvjelzőnek is elmentettem:D
    Én is kezdtem egy blogot Lukeal,ha gondolod nézz be -->
    williamshakespearegimi.blogspot.hu
    XOXO
    Ui.:remélem az utolsó rész jó hosszú lesz mert nem akarom abbahagyni az olvasást!!^^

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!!:) Köszönöm mindenkinek!:) Megpróbálom hosszúra írni az utolsó fejezetet.:)
    Ui.:Beleolvastam a blogodba és nagyon tetszik így tovább!:)) xx

    VálaszTörlés