-Anya szólalj már meg..-temettem arcomat a tenyerembe, majd újra vissza rá
A sírás határán voltam. Miért nem szólal már meg?
-Liz...-sóhajtott-Én beteg vagyok.-száját összeszorította s úgy szegezte tekintetét a kis barna színű szőnyegünkre
Mikor meghallottam azt a bizonyos mondatot, érzelemmentes arcomon végig gördült egy sós csepp.
Fel sem fogtam amit mondott. Kezét kezem közé szorítottam s úgy húztam magamhoz.
Elengedtük egymást s egy újabb kérdést tettem fel.
-Miről van szó?-kék szemeim már könnyben voltak s egészen biztos voltam benne hogy a szemfestékem is elkenődött
-Egy hónapja kezdődött minden... te még Sydney-ben voltál. Aznap egy kisebb fulladási roham jött rám. Igazából, nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, nem gondoltam a legrosszabbra. Aztán eltelt pár nap.. újabb rohamok, amik egyre erősödtek. Mikor visszamentél Sydney-be elhatároztam hogy végre elmegyek egy orvoshoz. Megvizsgáltak és a tüdődaganat erős tüneteit vették észre rajtam. Nem volt szívem szólni, nem tudtam erről beszélni. Viszont holnap be kell feküdnöm a kórházba. És nagyon félek hogy túl későn vettem észre.. Liz, rettegek.-kiengedte magából azt amit már régen kellett volna, sírt teljes erőből úgy ahogyan csak bírta
-Anya, nyugodj meg.. kérlek.. meg fogsz gyógyulni.-erősnek kellett lennem akármi is játszódott le bennem akkor
-Figyeljetek, én reggel 8-kor elindulok a kórházba és ha beszere......-arcán fájdalmat láttam s a kezével gyorsan az elé kikészített zsebkendőért nyúlt, erős köhögőroham tört rá s csaknem 2 percig nem hagyta abba
Szörnyű volt nézni ahogyan szenved.
-Anya holnap reggel mi fogunk bevinni a kórházba és mindenben segítünk amiben csak kell.-mondtam határozottan
Felálltam s felé nyújtottam a kezemet. Felsegítettem és elindultunk az emeletre. Lassan segítettem neki lefeküdni s egy jóéjtpuszi kíséretében elköszöntem édesanyámtól.
Luke még mindig azon a helyen volt. Mellé ültem.
-Sajnálom.-mondta szomorúan
-Nem hiszem el, Luke... ez nem lehet...-sírásom még az erősnél is erősebb lett
Halkan magához szorított s csókot lehelt ajkaimra.
-Minden rendben lesz.-nézett a szemeimbe
-Köszönöm, hogy itt vagy nekem és támogatsz.-eresztettem egy kínzó mosolyt majd a földre ültem
-Nem a legjobbkor teszem fel a kérdést, de..... mi történt az apukáddal?-kérdezte s lecsúszott mellém
-Semmi baj. Hogy mi történt vele? Az ég világon semmi. Mikor El megszületett, itt hagyott minket. Csak úgy egyszerűen lelépett egy szót sem szólva.-mondtam ki a nagy büdös igazságot
-Sajnálom.-bökte ki
-Nem kell. Az ilyen ember nem apa. Már túl vagyok rajta. Nem nagy ügy.-vontam vállat
Fejemet Luke vállára hajtottam s egy igazán kimerítő nap után elnyomott az álom ott abban a pillanatban a földön ülve.
***
Másnap reggel 7 órakor nyitottam ki szemeimet s kipattantam a meleg ágyból. Igen, már az ágyban voltam. Fogalmam sincs hogy kerülhettem oda, de ez izgatott a legkevésbé. Luke éppen abban a pillanatban lépett ki a fürdőből.
-Jó reggelt.-mondta s adott egy puszit
-Neked is.-mondtam s a szekrényemhez lépkedtem
Nem érdekelt, hogy hogy öltözök fel egyszerűen csak kivettem egy kék farmert és egy sima, fekete, V nyakú felsőt. A fürdőbe sétáltam. Felöltöztem, elvégeztem a reggeli teendőket és indultunk is anyához, aki már a bőröndjébe temetett ruhákkal foglalkozott.
-Indulhatunk.-állt fel a földről
Szótlanul szálltunk be a kocsiba és érkeztünk meg a kórházhoz. Sajnos nem mehettünk be a vizsgálatokra így kint kellett várnunk. Csak egymás kezét szorítva ültünk azon a fehér folyosón s vártuk az eredményeket. Pár óra múlva lépett ki egy középkorú férfi, a kezelőorvos.
Gyorsan álltunk fel s szaladtunk elé.
-Doktor úr!-kiáltott Luke
-Meg vannak az eredmények?-léptem elé
-Igen.-mondta komor arccal
-És?-kezeim már remegtek
Ekkor lépett ki két nővér a hordágyat tolva. Tudtam, hogy egy kórterembe viszik.
-Figyeljenek, mi mindent megtettünk, de attól tartok, hogy nem lehet megműteni. Ha hamarabb észreveszik a történteket, talán meg tudjuk műteni, de sajnos már késő.-fejezte be a mondatát
Tágra nyílt szemekkel bámultam az orvos száját ahogy kiejti ezeket a fájdalmas szavakat.
Kezeim megszűntek remegni, s kék szemeimet könny árasztotta el. Számat szóra nyitottam, de semmi nem jött ki rajta. Az anyám meg fog halni... ez valami rossz álom......
Szótlanul szálltunk be a kocsiba és érkeztünk meg a kórházhoz. Sajnos nem mehettünk be a vizsgálatokra így kint kellett várnunk. Csak egymás kezét szorítva ültünk azon a fehér folyosón s vártuk az eredményeket. Pár óra múlva lépett ki egy középkorú férfi, a kezelőorvos.
Gyorsan álltunk fel s szaladtunk elé.
-Doktor úr!-kiáltott Luke
-Meg vannak az eredmények?-léptem elé
-Igen.-mondta komor arccal
-És?-kezeim már remegtek
Ekkor lépett ki két nővér a hordágyat tolva. Tudtam, hogy egy kórterembe viszik.
-Figyeljenek, mi mindent megtettünk, de attól tartok, hogy nem lehet megműteni. Ha hamarabb észreveszik a történteket, talán meg tudjuk műteni, de sajnos már késő.-fejezte be a mondatát
Tágra nyílt szemekkel bámultam az orvos száját ahogy kiejti ezeket a fájdalmas szavakat.
Kezeim megszűntek remegni, s kék szemeimet könny árasztotta el. Számat szóra nyitottam, de semmi nem jött ki rajta. Az anyám meg fog halni... ez valami rossz álom......
Úr Isten. Szegény. Kíváncsi vagyok a következőre, mi fog történni.
VálaszTörlésSzia:)
VálaszTörlésTegnap talaltam a blogodat eshajnalig ezt olvastam csak akk mar faradt voltam kommentelni
Nagyon jol irsz:)*-*
Siess a kovi resszel :D
Sziaa:) Nagyon köszönöm és sietni fogok vele kint lesz időben :33xx
VálaszTörlés