2014. május 26., hétfő

Chapter 39.

 Sziasztok! Bár nem volt meg a két megjegyzés már meg is hoztam az új részt mert egyszerűen nem bírtam várni:)) Remélem nem baj!:) Egyébként nagyon nagyon köszönöm a 16 nyilvános és a 3 rejtett feliratkozót!:3 A megjegyzések is nagyon jól esnek:) Remélem ide is kapok pár kritikát!:) Na de nem beszélek ennyit:D Jó olvasást!:)





-Készen vagytok?-kiáltott Luke az ajtóban állva

Két óra körül lehetett mikor én és Luke készen lettünk. A többieket vártuk az ajtóban. Nem értettem mi telik nekik ennyi időbe. Még nekem is sikerült elkészülnöm, pedig én vagyok a lány. De mindegy. Először is Calum kullogott le a lépcsőn egy óriási bőrönddel.

-Cal, csak egy hétre megyünk..-jelentette ki Luke

Ő nem foglalkozott vele s szórakozottam ült le a kanapéra. 
Utána jött Mike és Liam. Mindketten egy közepes méretű táskával. 
Ezután szépen lassan leszállingóztak a többiek is és végre elindulhatott a csapat.
Vonattal mentünk, mivel nincsen annyi kocsink, hogy beférjünk és egyébként is ahogy Ash-től megkérdeztem kb 4 órányira van innen a ház. 
Megvettük a jegyeket. A jármű sajnos helyjegyes volt. Nem volt mindegy hogy melyik kabinba ülsz.
Ránéztem a kis cetlire s felolvastam: -4-es kabin 2. szék

-Luke, hányas kabinban vagy?-kérdetem kíváncsian
Rápillantott a jegyre s elhúzta a száját.
-11. kabin. A francba.
-Semmi baj, valahogy csak kibírjuk.-mondtam s megöleltem
-Ki van a négyes kabinban?-kérdezte Ash
-Én!-mondtuk egyszerre Harry-vel

Arcom lefagyott. Harry-vel kell kibírnom 4 óra utazást? Ezt nem hiszem el. Abban a kabinban fog elkezdődni a harmadik világháború.

-Az jó legalább nem leszek egyedül.-vonta meg a vállát Ash
Ezek szerint ő is a négyesben lesz. Calumra és Niall-re vártunk akik még a jegyért álltak sorban.
Calum lépett ki először mi pedig izgatottan bámultunk rá. Szótlanul lépegetett felénk a jegyét nézegetve. Mikor odaért felemelte a fejét. Elég hülyén jöhetett ki, mert úgy bámultuk őt mintha ő lett volna az utolsó sütemény a tálcán akit mindenki meg akart szerezni.

-Mi az?-nézett végig mindenkin értetlenül
-Hányas kabin?-kérdeztük szinte egyszerre
-Jaa 11-es.-mondta s odament Luke-hoz

Kicsit elszomorodtam mert Calum elég jó társaság. Ha hozzánk jön, az egész utat végignevettük volna. Na de nem számít Niall is jófej.
Lassan ballagott oda hozzánk a szőkeség. Valószínűleg meghallotta hogy mi is a négyesben leszünk. Együtt indultunk meg a piros színű óriás felé s egyenként felszálltunk. Egy utolsó csókot váltottunk Luke-al s a többiek után szaladtam. 
Besétáltam a fülkébe de amint megláttam az ülésrendet, szívem ugyancsak kihagyott egy ütemet. 
Harry a hármas székben Ash pedig a négyesben, amivel kevésbé volt problémám. Niall pedig a másik oldalban ült egyedül.
Nem értem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

A vonat összerezzent s gurulni kezdett majd szépen lassan felgyorsult. Szótlanul ültünk, míg Ash meg nem törte a csendet. 

-Üvegezzünk. Vette elő a flakonját.

Utálom ezt a játékot. A végére valahogy mindig sértődés lesz a vége és ezt akartam a legjobban elkerülni. A fiúk mind beleegyeztek, de én nem akartam.

-Én csak nézem inkább.-dőltem hátra
-Csak szeretnéd.-mondta Ash
-Hogy mi van?-kérdeztem értetlenül
-Talán félsz?-húzta fel szemöldökét Ash
-Jól van Irwin. Ha így állunk.. csak ne felejtsd el ki mentett meg attól a fotóstól. Na kezdjük.-mondtam gúnyosan
 -Akkor te kezdesz.-nyújtotta át az üveget 

Lelkesen fogtam meg és reménykedtem, hogy Ashton-on fog kikötni.
Akkor egyszer szerencsém volt.

-Ashton.-kezdtem mosolyogva-Felelsz, vagy mersz?
-Merek!-vágta rá
Eresztettem egy gúnyos mosolyt és gondolkozni kezdtem. Egy dolgon akadt meg a szemem. A másik kabinban egy lány minket bámult. Nem tagadom nem volt csúnya. Úgy gondoltam Ashton-nak megfelelő feladat lesz.
-Látod azt a lányt?-néztem a túloldalra, majd ő is utánam
-Ja.-mondta
-Csábítsd el.-kuncogtam
-Mármint?-húzta fel a szemöldökét
-Egy csók.-mondtam s felnevettem
-Nem kihívás.-csapta össze két tenyerét kisétált a kabinból

Csak annyit láttunk hogy szép lassan kinyitja a kabint s kihívja a lányt. Valamit a fülébe súgott s két percre rá megcsókolta. Tátott szájjal néztem amit Ash művel azzal a csajjal. Ezt nem gondoltam volna. 
Elégedett fejjel jött vissza a fülkébe.

-Te meg... ezt hogy a francba?-néztem rá
-Egy közös képért simán megtette.-mondta s mosolyogva ült le
-Na de én jövök ragadta meg az üveget.

Szememmel figyeltem a körbe-körbe mozgó üveget. És nem hittem a szememnek. Már megint én.

-Ti csak ketten fogtok játszani, vagy esetleg mi is beszállhatunk?-röhögött Niall
-Lizzey.. felelsz vagy mersz?-kérdezte
-Felelek.-vágtam rá
-Neee máár.-mondták mindannyian-Ezzel elrontod az egészet.-mondta Niall
-Oké akkor örüljetek. Merek.-mondtam unottan

Aston az arcát a kezeibe temette és úgy gondolkozott. 5 perc néma csönd után felugrott, kezét a magasba emelte és összecsapta.

-Megvan!-kiabálta
-És?-kérdeztem

Elégedetten elmosolyodott s Harry-re pillantott majd vissza rám. Imádkoztam, hogy ne az legyen amire gondolok. Csak ne, csak ne, csak ne... ennyi járt az eszemben.
Végre kibökte.:- Csókold meg Harryt, legalább két percig.-röhögött fel

***

4 megjegyzés:

  1. neeeeeeeeeeeeee! hogy hagyhattad itt abba?! :O ugye nem csókolja meg! :D wááá hozd gyorsan a kövit ! :D
    XXX

    VálaszTörlés
  2. Hát ez meg..?:oo Jesszusatyúristen:ooo Hozd gyorsan a köviit*-*:D Kíváncsi vagyook:DD*-*

    VálaszTörlés
  3. Óóó, mi lesz ebből? :D Nagyon kíváncsi vagyok, hozd a kövit! :)) :*

    VálaszTörlés
  4. Jesszum Pepi... Mi lesz itt!!:DD am tegnap kezdtem el olvasni a blogot, és nagyon megtetszett. Nagyon jól írsz... Meg a történet sem semmi:)))
    siess a kövivel^^
    Xx

    VálaszTörlés