2014. május 17., szombat

Chapter 36.



Hali:) Olvassatok bele ebbe a nagyon jó blogba!:)-----> Katt:)

Liz

A szobámban immár három teljes napja. Unalom? Nincs. Mindig van min gondolkoznom. 
Mindig abban reménykedtem, hogy egyszer csak felbukkan az ajtóban.. de soha. 
Éreztem, hogy nem fog megbocsájtani. A bocsánatkérésnél többet nem tudok tenni. Sydney gyönyörű hely, azt hittem, hogy minden szép és jó lesz itt, de az életem még jobban összetört. 
Már-már azon törtem az agyam, hogy haza megyek. Hisz miért maradjak? 
Lara-val két napja szinte semmit nem beszéltem, Luke pedig utál.. mi értelme van az itt létemnek?
Összeszedtem a cuccaimat a bőröndömbe. Nem volt könnyű meghoznom a döntést, de kiléptem az ajtón. Lara éppen az aznapi ebédet készítette. Próbáltam hangtalanul elosonni, de amilyen szerencsétlen
 vagyok, a bal kezemmel leütöttem egy dobozt a polcról. 

-Liz, hová mész?-fordult meg s indult felém Lara
-Haza..-hajtottam le a fejem
-Mi? De miért?-kérdezte zavartan
-Miért maradjak? Nincs értelme itt lennem. Jobb ha hazamegyek.-mondtam s elindultam az ajtó felé
-Liz, maradj..-kérlelt
-Sajnálom Lara.-mondtam majd kiléptem az ajtón

Beültem az imént hívott taxiba, ami elindult velem a reptér felé.
Sydney utcái csillogtak az őszi esőtől. Mivel esernyőt nem hoztam, anélkül kellet átmennem az útesten. Kifizettem a taxist majd elindultam az út túloldalára.
Enyhén vizes hajjal kullogtam be az óriási épületbe s körülnéztem. 
Rengeteg ember flangált fel s alá. 
A kettes kapuhoz sétáltam. Egy mogorva nő ült a pult mögött s köszöntött nem túl kedvesen. 
-A chicagoi járat csak egy óra múlva indul.-kaptam a komor választ
Vettem egy jegyet s elindultam a reptéri műanyag székekhez. Indulnom kellett volna, de valahogy nem ment. Szívem azt súgta, hogy maradjak, de ha az eszemre hallgatok, mennem kell. 
Lábaim lassan elindultak s a bőröndöm kerekei nyikorogtak a padlón. 
Már csak egy méterre voltam a kaputól mikor egy ismerős hangot hallottam ami a nevemet kiáltotta. 
Egy pillanatra megálltam, mert nem hittem a fülemnek, de mikor újra meghallottam, megfordultam.
Szemeim könnybe lábadtak, szám mosolyra húzódott. Ő állt előttem teljes életnagyságban. 
Kócos hajjal s egy rossz melegítőnadrágban. Nem mozdultam, csak őt néztem. Szemeimet fürkészte, majd egy pillanatra megszakította a szemkontaktust s a földre szegezte tekintetét, majd vissza rám. 
Csöndesen indult felém. Én csak álltam ott mosolyogva s vártam hogy odaérjen. 
Megállt előttem s elmosolyodott.

-Sajnálom.-mondta suttogva s homlokát az enyémnek döntötte
-Miért jöttél utánam?-tettem fel a kérdést
-Mert nem akarom, hogy elmenj..-fogta meg a derekam
-Miért, nem akarod?-kérdeztem kissé félénken
-Mert szeretlek.-mondta s ajkait az enyémhez tapasztotta......

2 megjegyzés:

  1. Úr Isten! :o Nagyon-nagyon jó lett! :) Alig várom a következőt! <3 :*

    VálaszTörlés